Leállt Pete Doherty szíve

Zene

 

Pete Doherty október közepén kénytelen volt lemondani több brit koncertet is, a hivatalos indoklás szerint kimerültség miatt maradtak el a fellépések. Az énekes most előállt az igazi okokkal, amelyek meglehetősen drámaiak: Doherty azért nem zenélhetett, mert életveszélyben volt, és egy kórházban próbálták megmenteni az életét.

"Ha nem lettem volna éppen életmentő gépeken, akkor ott lettem volna a koncerteken, de megállt a szívem, ezért egy kórházban tartózkodtam. Az orvosok azt hitték, biztosan drogokkal van összefüggésben a dolog, de kiderült, hogy nem. Magam sem tudom, mi történt, nem emlékszem semmire" - mondta Doherty, akit állítólag valamilyen mérgezés miatt kellett kórházba szállítani.

Az orvosok gyorsan rendbe hozták az énekest, aki néhány nap megfigyelés után távozhatott a swindoni kórházból, és a decemberi Babyshambles-koncerteken már ismét színpadra léphet.