Led Zeppelin: Viszlát, Robert Plant!

Zene

Robert Plant

Robert Plant nemrégiben tisztán és érthetően a világ tudomására hozta, hogy nem kíván a Led Zeppelinnel koncertezni a jövőben. A legendás zenekar többi tagja (John Paul Jones, Jimmy Page és Jason Bonham) azonban nagyon szeretne turnézni, és csalódottan vette tudomásul Plant döntését. Az együttes komolyan gondolkozik a frontember lecserélésén, mert úgy vélik, ha az énekes úgy döntött, hogy nem lép fel a zenekarral, akkor azt sem bánja, ha más veszi át a szerepét.

Page-ék az elmúlt hetekben intenzíven próbáltak, és nem csupán hármasban, hanem elhívták Myles Kennedyt, az Alter Bridge zenekar énekesét is, aki Plantet helyettesítette a gyakorlások alkalmával. A brit lapok szerint könnyen lehet, hogy az együttes ebben a felállásban indul koncertezni a közeljövőben, arról azonban még semmit sem tudni, hogy Led Zeppelin néven, vagy új zenekarként kezdenek bele a munkába.

(Gigwise)