Lee Jones a Corvintetőn

Zene

A Berlin Bash széria célja a német főváros kultúrájának és hangulatának Budapestre importálása. A LavaLava alprojektje azt az önfeledt boldogság- és szabadságérzetet igyekszik átültetni a hazai klubokba, amely összetéveszthetetlen a világ bármely más fejlett e-zenei kultúrával rendelkező városával. Ehhez segítségül hívnak minden alkalommal egy rezidens DJ-t, a város kiemelt szórakozóhelyeitől (Tresor, Watergate stb.).

Februárban a legendás ? immáron több mint 20 éve töretlenül működő ? Tresor rezidense játszott a Corvintetőn, és a lemezeken túl hozott magával egy jókora adagot a fent említett hangulatból is. A Berlin Bash második felvonására a Watergate rendszeres házigazdája, Lee Jones érkezik.

Lee Angliában nőtt fel, ám saját bevallása szerint legalább annyira vallja magát berlininek, mint amennyire britnek, ugyanis kiköltözésének időpontja egybe esik a Watergate nyitásával, ami immáron 10 éve volt. Eleinte Heffner néven alkotott jazzel átitatott downtempo cuccokat és filmekhez írt zenéket, majd a véget nem érő kreuzbergi éjszakákban csúszott össze Nick Höppnerrel (aki azóta a Berghain / Panorama Bar rezidense) és megalapították a MyMy duót.

A 2006-ban alakult páros villámsebességgel vált a város elsőszámú klubmotorjává. A közönség szimpátiájának kivívása mellett a szakmai figyelmét is rögtön felkeltették. Olyan kiadók jelentették meg zenéiket, mint az Ostgut Ton, a Circus Company, vagy Sven Väth által irányított Cocoon. Az akkor induló ? azóta e-zenei topmédium ? Resident Advisor az első berlini előadók között kérte fel őket egy mix összepakolására. Volt olyan évük, amelyben világkörüli turnéjuk 27 különböző országot érintett. 5 év közös munka, turnézás, fesztiválozás és barátság után úgy érezték, hogy mindent elértek amit akartak közösen, nem szeretnék a leszállóágban elhagyni a süllyedő hajót, a csúcson abbahagyják a közös munkát. A barátság ezután is megmaradt, viszont a továbbiakban szólókarrierjükre koncentrálnak inkább.

Lee Jones karrierje a MyMy-hoz hasonló villámtempóban fejlődött. Néhány EP után, debütalbuma Will Saul Aus Music kiadójánál jött ki, amit rengeteg megjelenés követett a Simple, a Crosstown Rebels, az Ostgut Ton, a Poker Flat, a Get Physical, a Ninja Tune toplabeleken. Lee felkérést kapott a Watergate-től a klub rezidensi pozíciójára, amelyet azóta is betölt, továbbá megbízták a soron következő (07) Watergate mixszéria darabjának elkészítésével is. Jelen volt a legendás Bar25 megalapításánál, ami egyértelműen a német underground fiatalok legsajátosabb légkörű otthonává lett. A klubot lakossági felháborodás nyomán zárták be 2010 nyarán, a 72 órás záróbulin Lee 8 órás szettet vállalt. A helyet azóta is emlegetik, "mérföldkő" státuszát igazolja az is, hogy a Bar25 filmet néhány hete mutatták be a német mozikban.