Veletek - köztetek - nektek. Ez a mottó határozta meg kedden Paul Anka budapesti koncertjét, melyre ugyan a kakasülőt nem nyitották meg, de az első szint és az ültetett küzdőtér szinte a zsúfolásig megtelt. Így több ezer ember tapsolt gyakorlatilag a show első percétől végig - miután az életében legendává lett slágergyáros a nézőtér széksorai között kezdte koncertjét.
A levegőben lehetett érezni, hogy valami szokatlan készülődik: a modern kor leglepukkantabb portásai - a biztonságiak és a hostessek - hihetetlen idegesen stresszelték a népet a meghirdetett fél nyolcas kezdési időpontban, és üvöltöztek a büfében állókkal. Végül is minden okuk meg volt rá, hiszen 5 perccel később Paul Anka bevonult a Sportaréna küzdőterére és folytatta az ültetést - csak előbb jól megtáncoltatta az érkezőket. Aztán rögtön az abszolút világhírű Dianával foglalta el helyét a színpadon. Hatalmas díszletek helyett pusztán az életútja legtehetségesebb muzsikusait ültette a színpadra, s minden cicoma nélkül, egyszerűen csak zenéltek egy hatalmasat.
A közönség felkészülten érkezett a koncertre: szinte mindig énekelt valaki a nézőtéren - ahogyan mindig akadtak táncoló párok is a küzdőtér végében. Ez a pár ezer rajongó láthatóan fantasztikus két órát élt át, nyilvánvalóan Paul Anka is elég nehezen tudna mellényúlni: több mint fél évszázad alatt majdnem ezer dalt és feldolgozást adott ki, nála jobban talán senki nem ismeri a sláger fogalmát. Legtöbbször a Rock Swings című albumáról konferált fel számokat, összességében pedig mindenki megkaphatta azt, amire számított, hiszen a Put Your Hand on My Shoulder-től kezdve a My Way-en át a Wonderwall-ig minden elhangzott. A Jump! refrénjéhez igazi partnerre akadt a második sorban, egy néző magát Ankát is meglepte vicces ugrásaival. Egyik andalító művénél elsőre talált vele azonos magasságú hölgyet, s csodálkozásának nem is győzött hangot adni. Még mindig remekül mutatja be e jelenetet, mely legtöbb koncertjén és koncertfilmjén tetten érhető. Kellőképpen humoros átkötő szövegeiben ezúttal is bemutatta családját, összes trónörökösét, s új feleségét, aki nászút helyett valóban Budapestre kísérte a kiváló művészt, ki vetítésekkel s "közös dalokkal" idézte meg néhai barátait és példaképeit, Frank Sinatrát és Sammy Davies Juniort.
Vidámabb percekben hatalmas köröket tett a nézőtéren, ennyit talán még egyetlen fellépő sem futott ebben a térben (talán David Copperfield). Szerette (egyébként nagyszerű) közönségét, és nem tekintette a VIP-szektor kiváltságának, hogy közelről lássák, még az oldalsó tribünökben is befurakodott a sorok közé, hogy az üres székekre állva beterítse andalító dallamaival az óriási hangárt. A hatás: hosszas álló taps, lelkes, elégedett közönség és négy dal ráadásként - közben pedig óriási hatvanas évek party a színpad előtt. Na meg a szerencsétlen rendfenntartók izzó fejjel, akik azt hitték, ezen a "nyugdíjasbulin nyugi lesz" és nem érheti őket meglepetés.
Baromi nagyot tévedtek. Köszönet, nekik is.
