Lily Allen kiütve a Brit Awards-on

Zene

Szerda este Londonban kiosztották a Brit Awards díjait. Már január 18-án kiderült, hogy egyetlen előadó büszkélkedhet azzal: neve négy kategóriában is előfordul, míg három jelölést két zenekar kapott. Lily Allen tehát széles mosollyal várhatta a szerda estét, gondolván, hogy négyből egy díjat biztosan megkap. Napjaink egyik legmenőbb tini énekesnője a legjobb női előadó, a legjobb brit album, a legjobb új előadó, valamint a legjobb kislemez (Smile) kategóriáiban volt érdekelt. Az is maradt, ugyanis az előbbi sorrendnél maradva a következő művészek mutattak fityiszt a sztárnak: Amy Winehouse, Arctic Monkeys, The Fratellis, Take That.

Szinte már mondani sem kell, ahol a Sarkköri Majmokat nevezik, ott biztos, hogy más előadónak nincs esélye. A Brit Awards-on is így történt; megkapták a legjobb brit zenekar díját és a legjobb brit albumnak járó elismerést. A The Killers is két kategóriában fölényeskedett, az év nemzetközi együttese díját, valamint a legjobb nemzetközi albumért járó szobrocskát dughatták a párnájuk alá aznap este.

A díjazottak teljes listája:

Legjobb brit férfi előadó:

James Morrison
Jarvis Cocker
Lemar
Paolo Nutini
Thom Yorke

Legjobb brit női előadó:

Amy Winehouse
Corinne Bailey Rae
Jamelia
Lily Allen
Nerina Pallot

Legjobb brit zenekar:

Arctic Monkeys
Kasabian
Muse
Razorlight
Snow Patrol

Legjobb brit album:

Amy Winehouse - 'Back To Black'
Arctic Monkeys - 'Whatever People Say I Am, That's What I'm Not'
Lily Allen - 'Alright, Still'
Muse - 'Black Holes And Revelations'
Snow Patrol - 'Eyes Open'

Legjobb brit kislemezdal:

Corinne Bailey Rae - 'Put Your Records On'
The Feeling - 'Fill My Little World'
James Morrison - 'You Give Me Something'
The Kooks - 'She Moves In Her Own Way'
Leona Lewis - 'A Moment Like This'
Lily Allen - 'Smile'
Razorlight - 'America'
Sandi Thom - 'I Wish I Was A Punk Rocker'
Snow Patrol - 'Chasing Cars'
Take That - 'Patience'
Will Young - 'All Time Love'

Legjobb brit új előadó:

Corinne Bailey Rae
The Fratellis
James Morrison
The Kooks
Lily Allen

Legjobb koncertteljesítmény:

George Michael
Guillemots
Kasabian
Muse
Robbie Williams

Legjobb nemzetközi férfi előadó:

Beck
Bob Dylan
Damien Rice
Jack Johnson
Justin Timberlake

Legjobb nemzetközi női előadó:

Beyonce
Cat Power
Christina Aguilera
Nelly Furtado
Pink

Legjobb nemzetközi zenekar:

The Flaming Lips
Gnarls Barkley
The Killers
Red Hot Chili Peppers
Scissor Sisters

Legjobb nemzetközi album:

Bob Dylan - 'Modern Times'
Gnarls Barkley - 'St Elsewhere'
Justin Timberlake - 'FutureSex/LoveSounds'
The Killers - 'Sam's Town'
Scissor Sisters - 'Ta-Dah'

Legjobb nemzetközi új előadó:

Gnarls Barkley
Orson
The Raconteurs
Ray Lamontagne
Wolfmother