Lola titokban álmodozott

Zene

Lola a Hallja meg a világ sikere után most lemeze egyik legmeghatározóbb dalával rukkolt elő, ami még az előző slágert is felülmúlhatja. Már lassan megszokhatjuk, hogy az ifjú lány mindig valami új megjelenéssel rukkol elő, és igazán szereti a változatosságot. Így van ez most is, mivel legújabb klipjében kicsit többet mutat meg magából, mint amit eddig megszokhattunk tőle. A videóban visszatér ugyan a "Lolitás" image, ám az eddigieknél egy kicsit vagányabban és merészebben. A tinisztár régi álma is valóra válhatott, mert zongoratudását is megcsillogtathatta új videójában, miközben saját magát kíséri.

Természetesen a Tibor vagyok, de hódítani akarok című mozifilm jelenetei is visszaköszönnek a klipben Gáspár Kata és Fancsikai Péter előadásában, kicsit a nyarat búcsúztatva. A klip rendezője Sztevanovity Krisztián, akinek a Hallja meg a világ című videót is köszönhette Lola. A forgatás mellett készült az énekesnőről egy exkluzív fotósorozat is, amelyet Lola honlapján bárki átlapozhat.

Az új videó már látható a hazai zenecsatorna műsorán, a dal rádiós premierjére pedig szeptember 5-én kerül sor. Több rádiós szerkesztő véleménye szerint a Titokban álmodoztunk 2006 legszebb lassú dala, és hatalmas sikerre számíthat, melyre az is biztosíték, hogy a dal zenéjét és szövegét Rakonczai Imre írta, aki egyébként ott volt a klipforgatáson is.