Lovasi András fesztivált szervez

Zene

Orfű a Baranya megyei Hegyháton, a Mecsek hegység északnyugati "hátánál", Pécstől 15 km-re elhelyezkedő üdülőfalu. A település neve nemcsak az üdülni vágyóknak jelent valamit, de a Kiscsillag zenekar révén az alterock világ is tudja, hogy lehet itt egyebek mellett horgászni. Lovasi azonban lakhelyére most hagyományteremtő szándékkal alternatív zenekarokat hívott, így Orfű hamarosan a hazai alternatív zenei szcéna egy fontos helyszíne lehet.

"Az "alternatív" szó a mi értelmezésünkben inkább felvállalása annak a skatulyának, amit a magyar (szak)sajtó a hazai popzene ezen művelőire aggatott, és bár az alkotók ez ellen általában kézzel-lábbal tiltakoznak, mégis közönségük e jelző alapján különbözteti meg önmagát, és kedvenceit az úgynevezett "lakossági", kereskedelmi-rádiós popzenei kínálattól." nyilatkozta Lovasi.

A fesztivál karaktere ilyen módon egyedülálló, hiszen a legtöbb fesztivál minden stílusból megpróbálja a húzóneveket megnyerni, a Fishing on Orfű Alterfeszt azonban csak e - bár elég tágan értelmezett - műfaj "klasszikus hőseit" és a fiatal feltörekvőit hívja meg Orfűre, így a Kispál és a Borztól a Quimbyn át a PASO-ig több neves együttes is a rendezvény vendége lesz.

"A tehetségkutató színpad mellett két párhuzamos színpad működik majd, és mikor az egyiken a koncertnek vége, kezd egy zenekar a másikon, és így nem lesz átszerelési szünet" monda Lovasi a műsorstruktúráról.  

A koncertek mellett egyéb programok is várják a nagyérdeműt: Rátgéber László kosárlabdaedző és követői például a fesztivál első napján kísérlik meg átugrani az orfűi tavat.  

Bővebb információk: www.fishingonorfu.hu