Madonna Dániában, Prágában és Moszkvában

Zene

A világhírű párizsi Louis Vuitton divatcég óriási felháborodást váltott ki a csehekben azzal az ötletével, hogy szeptember 6-tól 10-ig lefoglalta Prága két leglátogatottabb történelmi övezetét összekötő hidat, a 600 éves Károly-hidat. A csehekben feltehetően az is enyhe dühöt válthatott ki, hogy ezt nem másért tette a cég, minthogy hatalmas születésnapi partit rendezzen pár száz, a világ minden tájáról meginvitált milliomosnak, akik szeptember 8-án vagy 9-én még Madonnának a leheletét is magukon érezhetik. Állítólag személyesen a divattervező közbenjárására énekel majd a puccos közönségnek a pop királynője, aki hamarosan Moszkvába kergeti őrületbe a népet.

Igaz, nem a korábban bejelentett, rossz emlékeket idéző (és nem mellesleg egy egyházi ünnepen) szeptember 11-én, hanem egy nappal később, és nem az eredetileg tervezett Lomonoszov Egyetemmel szemközti területen, hanem a Luzsnyiki-stadionban. Annak ellenére itt, hogy biztonsági szakemberek állítják, a rendet és nyugalmat leginkább egy használatból kivont, észak-moszkvai repülőtéren lehetne szavatolni.

A világszerte botrányok és egyházi tiltakozások (az egyik jelenetben Madonna egy kereszten énekel, amelyről az orosz ortodox egyház többek közt azt nyilatkozta, hogy "a keresztény jelképeket összekeveri saját szenvedélyeivel") övezte turnésorozat moszkvai állomására állítólag a szervezők nagyjából csak százezer jegyet adtak el, az orosz fővárosban mégis úgy tudni, hogy több mint negyedmillió tikettel rendelkező érdeklődő várja a szeptember 12-ét, ami egyet jelent a rengeteg hamisítvánnyal. A rendezők már előre rettegnek, hogy mi történik majd akkor, amikor közlik a bejáratnál a rajongókkal, jegyeik hamisak. A problémákat csak tetézi, hogy a Luzsnyiki-stadionban csak 60-70 ezer ember fér be, így több tízezren (olyanok is, akik érvényes jegyeket vásároltak) kénytelenek lesznek az arénán kívülről hallgatni a monstre koncertet.

Ha viszont a múlt hét csütörtöki dániai sajtó kritikus cikkei közt szemezgetünk, halkan megsúghatjuk a moszkvaiaknak, hogy annyit azért nem veszítenek, ha nem látják az énekesnőt, mint ahogy az északi rajongóknak sem tűnt fel a pop csillaga. A legtöbb tollforgató ugyanis arról panaszkodott, hogy Madonnát csak a kivetítőkön lehetett látni, semmi bizonyíték nem volt rá, hogy valóban a színpadon volt, habár - jegyzi meg az egyik dániai lap kritikusa, "szerencsére egyszer elejtette a mikrofont. Ez volt az egyedüli olyan momentum, amikor el lehetett hinni, hogy egy hús-vér ember áll a színpadon, és nemcsak egy grandiózus videoklipet látunk".