Madonna a legbefolyásosabb popsztár

Zene

A Forbes magazin, ahol anno kitalálták a "100 leggazdagabb" listát, idén kilencedik alkalommal állította sorba a sztárokat nem növekedési sorrend, hanem befolyásuk szerint. A tavalyi bevételeik, internetes szavazáson megszerzett helyezésük, valamint az írott sajtóban és a televízióban való megjelenésük (azaz mennyit láthattuk a hírekben és hányszor mosolygott ránk az illető valamelyik lap címoldaláról) alapján az elsőséget ugyan nem egy popsztár szerezte meg, de mivel a legelőkelőbb pozícióról van szó, kimondjuk a nevet, aztán gyorsan továbbállunk: a duplázó (2005-ben már egyszer sikerült felkapaszkodnia a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára) Oprah Winfrey-ről van szó.

A popszakmában tevékenykedő sztárok közül idén a Live Earth segélykoncertre külön dallal készülő, ellenben a Diana hercegnő emlékének szentelt rendezvényt kihagyó, "Afrika-turista" Madonná-t találták a legbefolyásosabbnak, aki ezzel egy hellyel megelőzte Mick Jagger tavaly ebben a kategóriában ezüstérmet szerzett bandáját, a Rolling Stones-t.

Az első tízben a zenészek közt találjuk még a szombaton Ukrajna lakosságát jó értelemben megőrjítő, míg különböző vallási csoportok dühét kiváltó Elton John-t, aki az utóbbi években sokat látott fővárosban, Kijevben az AIDS elleni harc jegyében tízezreket táncoltatott meg, köztük Viktor Juscsenko államfőt is. A meleg életstílus propagálásának vádjával megtámadott zenészt a rapsztárból kiadóvezetővé avanzsálódott Jay-Z követi, így bepasszírozva a nyolcadik helyre a tavalyi elsőségét könnyező Tom Cruise-t, aki egy Hitler elleni merénylettel próbálja meg feledtetni többek közt placentazabálását és kanapéakrobatikát (pont Winfrey showjában).

A legbefolyásosabb popsztárok listája:

1. (3.) Madonna

2. (4.) The Rolling Stones

3. (7.) Elton John

4. (9.) Jay-Z

5. (18.) Bon Jovi

6. (20.) Celine Dion

7. (22.) U2

8. (32.) 50 Cent

9. (34.) Justin Timberlake

10. (43.) Sean Combs

A legbefolyásosabb sztárok top 10-es listája:

1. Oprah Winfrey

2. Tiger Woods

3. Madonna

4. Rolling Stones

5. Brad Pitt

6. Johnny Depp

7. Elton John

8. Tom Cruise

9. Jay-Z

10. Steven Spielberg

A teljes lista a következő oldalon található meg: http://www.forbes.com/lists/2007/53/07celebrities_The-Celebrity-100_Rank.html