Madonna meglepő turnéra készül

Zene

Bár már elmúlt 50 éves, a hírek szerint Madonna továbbra is csúcsformában van, ezért alig ért véget a 418 millió dolláros bevételt produkáló Sticky & Sweet monstre turné, máris egy nagyszabású koncertkörutat tervez. Brit lapértesülések szerint nem is akármilyet, ha hinni lehet a beszámolóknak, ez lesz Madonna eddigi egyik legnagyobb turnéja. Emellett a legmeglepőbb is, a popdíva ugyanis a hiphop felé fordul, és New York-i gyökereit megidéző produkcióval lepi meg a közönséget. 

A turné a tervek szerint fél évig tart majd, a várt bevétele eléri a 100 millió dollárt. Madonna a napokban már megkezdte a felkészülést a körútra, Londonban válogatott táncosokat a produkcióhoz.  

"Ez lesz Madonna eddigi legnagyobb, és legmeglepőbb turnéja. New York-i gyökereihez fog visszatérni, utcai-hiphopos hangulattal, sok táncos színpadi produkcióval. Madonna kondicionálisan a csúcson van, így a turnézás nem lesz megerőltető számára" - mondta egy bennfentes a Daily Mirrornak.