Magashegyi Underground és A Naifa az A38-on

Zene

 
Mármint itt az első album. Hurrá, de tényleg! Mert titokban, vagy nem annyira titokban, de mindannyian drukkoltunk nekik. A Magashegyi Underground volt már nagyon együtt (a Fonogram ügy környékén ugye), aztán volt félig-meddig szét (kábé úgy másfél évig), és most ismét, és talán végérvényesen összeértek a szálak. Bocskor Bíborka mellett az egykori Kaukazus négy muzsikusa, Fodor Máriusz (billentyűs hangszerek), Fűrész Gábor (gitár), Demeter Zoltán (basszus) és Toldi Miklós (dob), valamint a vokalista Szalai Anesz alaposan kitakarítják majd szívünket.

Az értelmiségi undergroundból táplálkozó, de végső soron mégiscsak szürreális popba érő formáció mellett a portugál A Naifa fadoval űz minket boldog szomorúságba. A mediterrán fado az élet, de elsősorban is a végtelen sós tenger és az óceán zenéje. Örömittas, érzelmes, ugyanakkor határtalanul keserű és melankolikus is egyben. A fado tisztaszívű és gyönyörűszép. Az A Naifa nagy tereket bejáró zenéjében a hagyomány, és a modernitás keveredik.

Magashegyi Underground és A Naifa az A38-on
Budapest, A38 Hajó, 2010. október 29. péntek, 21 óra