A magyar dal napja - Megnyitó Nyíregyházán

Zene

(MTI) - A Kossuth téren összegyűlt közönség tapssal fogadta a színpadra lépő zenészt, akinek kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg a magyar dal napját.  "Amikor én még kissrác voltam, akkor már létezett az Illés együttes, és játszott több magyar dalt is. A zenekar magyar dalai arra ösztönzőleg hatottak rám, olyannyira, hogy a konzervatóriumi órák szünetében én is rendes szövegű, magyar dalokat kezdtem játszani" - vallott a magyar dalt iránti elfogultságáról Presser Gábor, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy közösen léphet színpadra a Cantemus kórussal.
 

magyardalnapja_presser.jpg
Fotó: MTI - Balázs Attila
A Kossuth teret szinte teljesen betöltő tömeg végig együtt dalolt a zenésszel. A megnyitóünnepség második dalát már Karácsony "James" Jánossal kiegészülve énekelte el a Cantemus Presser zongorakísérete mellett: az LGT Neked írom a dalt refrénjét vastapssal honorálta a nyírségi nagyváros főterének teljes közönsége. A délután hátralevő részében Karácsony János és zenekara, a Belmondo, a Folkfusion Band és a Nap együttes ad koncertet, este pedig a Kormorán várja a nagyszínpadon a hazai dallomok kedvelőit.
 
A magyar dal 2011-es fővárosának választott Nyíregyházán tizenhárom helyszínen tartanak koncerteket mintegy száz zenekar és együttes részvételével. Az egyik legérdekesebb - és a legszigorúbban őrzött - színpadot a Büntetés-végrehajtási intézet területén állították fel a szervezők: a bírók, az ügyvédek, a rendőrök, a fegyőrök együtteseinek fellépésére - a tűző napsütés ellenére - több százan voltak kíváncsiak. A rendőrség az intézet mellett lévő Kiskörutat is elzárta a forgalom elől annak érdekében, hogy a látogatók zavartalanul élvezhessék a zenészek produkcióit.
 
A legnagyobb érdeklődést és elismerést az elítéltek zenekara váltotta ki a közönségből: a rabok a Képmás zenekarral közösen egy Republic-feldolgozást, valamint egy saját szerzeményt, az Őszi szerelem című dalt adták elő. A fellépést vállaló öt rab közül négyen egyébként a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetből érkeztek. A "börtön-rockszínpadon" a fegyőrök zenekara, a Smasszer-Rock, valamint több magyar és határon túlról érkező zenekar ad koncertet egészen este kilenc óráig. Nyíregyháza számtalan zenei helyszínnel várja az érdeklődőket, akik a közeli Hősök terén felállított akusztikus színpad mellett például a Városháza udvarán, a Szabadtéri Színpadon és a Móricz-kertben is élvezheti a magyar dal napjának zenei és kulturális programjait.