Magyar fellépő a csütörtöki Sziget programból: colorStar

Zene

(MTI) - "Végigmegyünk a régi slágereken és az elmúlt évek legjobb dalain, ugyanakkor biztosan elhangzik egy-két dal az ősszel megjelenő EP-nkről is" ? mondta Keleti András, a colorStar énekes-gitárosa. A zenekarban a frontember mellett Farkas Zoltán dobol, Szalay Péter gitározik, Szinovszki Márton játszik billentyűs hangszereken, de vannak állandó közreműködők is: Somogyi Ferenc basszusgitáros és Soós Tamás (Csonti) szaxofonos.

 
Keleti András kifejtette, hogy a Szigeten fellépni mindig kiszámíthatatlan, "ráadásul nehéz elérni a jó hangzást". Mint felidézte, volt már jó néhány kiváló bulijuk a fesztiválon, igaz, olyan is akadt, amikor nem telt meg a sátor. "A hangosítás csak akkor működik jól, ha tele van a színpad előtti tér" ? magyarázta.
 
A colorStar születésnapi évéről elmondta, hogy nagyon sűrű hónapok állnak mögöttük, és hasonlóan mozgalmasnak ígérkezik az elkövetkező időszak is. Heteken belül boltokba kerül egy colorStar-számokat tartalmazó remixalbum, erre tizennégy zenész ? például Dj Jutasi, az Óperentzia zenekar, Secta Chameleon, Anorganik ? készített feldolgozásokat. "Hirdettünk egy remixversenyt is, ennek győztese, a Gargaj néven alkotó programozó készítette a tizenötödik tracket" ? mondta Keleti András.
 
Már készülnek a számok az új stúdióalbumhoz is, amelynek megjelenése 2012-ben várható. "Gyűlnek az anyagok, de nem akarjuk elkapkodni a lemezt. Arra törekszünk, hogy az utóbbiaknál egységesebb, koncepcionálisabb legyen" ? szögezte le a frontember, aki kitért arra is, hogy terveik szerint az új albumon az énekcentrikus daloktól visszatérnek a gyökerekhez, az "utaztató zenékhez".
 
Keleti Andrásék a jövőben szeretnének lemezt készíteni a colorkeStar nevű formációjuk dalaiból is. "Voltaképpen egy külön zenekarról beszélünk, amely az MR2 Akusztik felkéréséből nőtte ki magát. Áthangszereltünk colorStar-dalokat, megkerestük a legjobb hagyományos hangzást, és kivettük a szekvenszert" ? mondta az énekes-gitáros, aki arról is beszámolt az MTI-nek, hogy nemrég kifejezetten a hagyományos hangszerekre is dalokat kezdtek írni, ezekből állna az album anyaga.