(MTI) - "Különös érzés itt fellépnem, hiszen nagymamám magyar volt, a lányom Budapesten fogant. Örülök, hogy barátok között lehetek" - mondta sajtótájékoztatója elején a vörös hajáról ismert brit énekes, aki láthatóan nagyon jó hangulatban válaszolt a kérdésekre.
A negyedszázada alakult brit soul-pop csapat, a Simply Red frontembere megerősítette, hogy az együttes 2010 végén befejezi működését. A mostani turné, így a budapesti koncert is, a legnagyobb slágerek - Something Got Me Started, Stars, Thrill Me, Say You Love Me, Sunrise - jegyében zajlik, az utolsó, jövő évi fellépéssorozat inkább az együttes kedvenceire koncentrál majd.
"A Simply Red egy különleges projekt, mert mindig is én írtam a dalokat, énekesként én álltam a középpontban, mindent velem azonosítottak. Miközben én gyerekként arról álmodoztam, hogy egy olyan csapatban játszom majd, amelyben olyan szerzőpáros lesz, mint amilyen a Lennon-McCartney volt. Ez az álmom nem valósult meg" - jelentette ki Mick Hucknall. Mint kifejtette, a Simply Red stílusát a késői hetvenes évek, Marvin Gaye, Barry White, a jamaikai reggae és a philadelphiai hangzás befolyásolta leginkább.
A frontember már tervezi Simply Red utáni életét, ami stílusában teljesen eltérő lesz. Kitért arra, hogy sok klasszikus zenét hallgat.
Kellemes időben, pontosan nyolc órakor kezdte programját a banda; a T-Mobile 13. ingyenes rendezvényére gyakorlatilag megtelt az Ötvenhatosok tere. A Városligeti fasor vonalában felállított hatalmas színpadon - amelyet egy hétig építettek - előbb Király Viktor adott sikeres ráhangoló koncertet, a Simply Rednek pedig már az első számait is sokan együtt énekelték a zenekarral. Azokhoz a nézőkhöz, akiknek a színpadtól távolabb jutott csak hely, hatalmas kivetítők vitték közelebb Mick Hucknallt és zenésztársait.