A MagyaRock története - a beatkezdetektől a kemény rockig

Zene

JÁVORSZKY BÉLA SZILÁRD ? SEBŐK JÁNOS:

A MAGYAROCK TÖRTÉNETE I.

A BEATKEZDETEKTŐL A KEMÉNY ROCKIG

2004-ben világszerte egy új műfaj, a rockzene születésének ötvenedik évfordulóját ünnepelték, s ez jó alkalom volt arra is, hogy a stílus (újművészet, ellenkultúra, zeneipar) Magyarországon is a helyére kerüljön a zene- és kultúrtörténetben. Örvendetes fejlemény, hogy erre a ?besorolásra? ? legalábbis a médiában ? már történtek kísérletek, és újabban a kulturális miniszter is komoly érdeklődést tanúsít iránta. A visszaemlékezések, rövid értékelések azonban nem pótolhatják azt a hazai könyvkiadásban máig hiányzó összefoglaló esemény és kultúrtörténeti munkát, amely a magyarock immár szintén csaknem fél évszázados történetével foglalkozna.

Ennek megfelelően a rock gyűjtőfogalma sokak számára ma is csak a szórakoztató vagy könnyűzenén (popzenén) belül jelentkező különböző zenei, megszólalási formákat, táncokat, sztárokat jelenti, még akkor is, ha az elmúlt évtizedekben azért nálunk is nyilvánvalóvá vált, hogy a rock jóval több ennél: ez az új műfaj születése pillanatától összekapcsolódott a fiatalok társadalmi lázadásával, az életforma-forradalommal, a születő új szubkultúrákkal vagy a kisebbségek jogaiért küzdő politikai mozgalmakkal, később pedig partnerre talált a magas kultúra művészeti ágaiban, s a hatvanas évektől ? elismerten ? az egyetemes kultúra része lett. S nincs ez másként napjainkban sem, hiszen az időközben létrejött tömegkultúrán belül is éppúgy vannak kapcsolódási pontjai a társművészetekhez, a politikához, a gazdasághoz vagy a divat jelenségeihez, mint az előző évtizedekben.

A könyv ennek a jelenlegi, felemás tudatállapotnak a felszámolására vállalkozik. A magyarock társadalmi-kulturális-zenei gyökereinek a bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével szeretné oszlatni ezt a homályt, s megpróbálja elősegíteni a műfaj szerepének, helyének, értékeinek megismertetését.

A kötet Szerb Antal összefoglaló munkáihoz vagy Gonda János Jazz című könyvéhez hasonlóan egyszerre tankönyvként, történelemkönyvként és ?meséskönyvként? ? valamint ?képeskönyvként? ? szeretné végigvezetni az olvasót az elmúlt ötven év magyar rockzenéjével kapcsolatos történésein. Remélhetően a könyv mint ?rocksztori?, nemcsak a nagyapák-apák-fiúk generációját érdekli majd, hanem szakkönyvként (ajánlott irodalomként) is megállja majd a helyét, amit nagyon sok oktatási, közművelődési intézményben és egyéb területen (sajtó, rádió, tv stb.) használhatnak majd alapvető forrásként a kutatók, érdeklődők, zeneiskolások, médiamunkások, disc jockey-k, könyvtárosok, zenészek, népművelők, tanárok, diákok. (Újabban ? angol-amerikai mintára nálunk is szorgalmazzák a rockzene iskolai oktatását).

A könyv megjelentetését a karácsonyi könyvpiacra szánjuk, s a ?Lepd meg a szüleidet a fiatalságukkal!? szlogennel az ajándékpiac előnyeit is ki lehetne használni.

Tartalomjegyzék:

1. ?Messze Mississippi, messze ide London? (Az ötvenes évek)

Előhang - megszólal a rock and roll * Csak az EMKE cigánya zenél * A szocialista realista táncdalok * Szving Tónik és csinibabák * A kotkodácsoló Elvis felfújt slágerei * Jampecek, salimatyik, huligánok * Benkó Dixieland Band, a ?zenésziskola? * Bergendy, a felfedező * Nebuló - ?Hét kamasz ricsajoz!? * Megállt az idő - macskazenék * Táncdalénekesek: Vámosi János, Záray Márta, Ákos Stefi, Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Sárosi Katalin

2. Beatgyökerek

A magyar skiffle születése * ?A zenéért mindenre képesek voltunk? * Kultikus helyek * Ifipark - kezdődnek a botrányok * Dália - a jazzisták törzshelye * Egyetemi Színpad - a szabad szellem szárnyalása * Az első beatzenekarok * Beindultak a beatklubok * Klubélet anno * A mi ?kis Buddy Hollynk? (Szörényi Levente) * Az első mamutkoncert * Klubos zenekarok: Mediterrán, Balassa, Sankó, Bajtala, Kék Csillag, Hobó, Szivárvány, Futurama, Wanderers, Syconor, Sankó 2., Sirocco, Phantoms, Fekete-fehér, Sámson, Ferm

3. ?Hatvannégyben épphogy elindultunk?

A beat jött, látott, győzött * A változás ?apokaliptikus? jelei * A gyeplők lazítása: Csak fiataloknak! * A korszak reprezentánsai: Illés, Metro, Omega * Három a beatlány: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta * Táncdalfesztiválok * Táncdalénekesnők: Szántó Erzsi, Toldy Mária, Ambrus Kyri, Késmárky Marika, Bencze Márta, Mikes Éva, Mary Zsuzsa, Mátray Zsuzsa, Harangozó Teréz, Izsmán Nelli, Fenyvesi Gabi, Dékány Sarolta, Magay Clementina * Táncdalénekesek: Bakacsi Béla, Korda György, Payer András, Aradszky László, Koós János, Kovács József, Dobos Attila, Szécsi Pál, Kozák Péter, Poór Péter

4. Felépülnek Jerikó falai (A rocküzlet)

A Sáncdalbizottság * MHV, a ?hiánycikkgyár? * Bors Jenő, az ?ejtőernyős? * Erdős Péter, a ?popcézár? * A slágercéh fellegvára: Magyar Rádió * A Komjáthy * A jó ízlés őrei: MTV * ORI, avagy ?mennyit szólsz haver?? * To Beat or Not To Beat? * Örökzöldek és örökzöldségek * A slágerbeat mesterei: Pannónia, Echo, Atlantis, Syrius, Juventus, Express * ?Igényes slágerzenét? játszók: Memphis, Premier, Q-gli, Thomastic, Ossián, Máté (Főnix), Cyklon, Blacks, Nautilus * Gitárok, politizáljatok! (A polbeat): Dinnyés József és a Gerillák * Festett ifjak a filmvásznon * 1966 - Az első sikerlista * Az első magyar nyelvű popfelvételek * Az első eladási ranglista (1967) * Mindenki mindenkivel

5. Underground törekvések

Fényes szellők a rockzenében * Extázis 7-től 10-ig * Baksa Soós, a szalmahajú harlekinó * RB kapitány és ?az igazi brit szellem? (Sakk-Matt. Tűzkerék, Taurus) * Jazz-rock: a Rákfogó-vonal * Syrius: jazzszínvonalon, rockos attitűddel * Mini-sztori: Úton a Föld felé * Az underground második vonala: Olympia, Liversing, Dogs, Meteor, Kárpátia, Febris

6. Beatkáosz, pop új hullám, supergroup évad

Omega Red Star: a világhír kapujában * Az Ifipark (Számok és tények) * Az 1970-es nagy popválság * Ügynökök a ?beatterepen? * Miniszteri rendelet: a rockzene ?művészileg értéktelen? * A profit dalát éneklők (A középutasok) * Akiknek sajtból volt a hold (Bergendy) * Engedd, hogy szórakoztassunk (Corvina) * A kisérteties zene (Apostol) * Akik nem tudtak lemenni kutyába (Non-stop) * Az első magyar megasztár: ?kölyök? Generál * A második popvonal: Hungária, Tolcsvay, Atlasz, Neoton, ZéGé * Körmagyar * Supergroupok évadja * Locomotiv GT: felkészültség, céltudatosság * A Yamaha, mint szponzor * Taurus: A bika jegyében * Skorpió: virtuozitás és banalitás * A zenészprofeszorok indulása

7. Az Extázistól a valóságig

Miskolc, 1973 - ?kis magyar Woodstock?* A szó veszélyes fegyver * Valami véget ért, újra kell kezdenünk megint * Az amatőr zenekarok kicsinálása * A beatnemzedék eltűnése * Hogyan született a nemzedéki himnusz? * A Nagy Testvér figyel téged * A III/III-as ügyosztály * Ügynökök, téglák, besúgók * A beatmozgalom felszámolása * Hogyan verték szét az Illést? * A cenzorok diszkrét bája * A Jelbeszéd-ügy * A meghiúsult Utazás * A Nemzeti dal betiltása

8. Határsávban

Tiszta forrásból - a folkreneszánsz * A táncházmozgalom * Sebő-együttes: síppal-dobbal * Muzsikás: nyitás a szélesebb közönség felé * Az első népzenei korongok * Az autentikus délszláv vonal (Vujicsics) * Pogány táltosok (Vízöntő, Kolinda, Makám) * Énekelt versek (Kaláka) * Folk-rock (Kormorán, Gépfolklór) * Értelmiségi szívfájdalmak (Cseh Tamás) * Jazz-rock, második hullám (a konzis vonal) * Interbrass: együtt tanulva a közönséggel * Dimenzió: az eredeti hang hiánya * Supergroup: a jazz és a rock ?randevúja? * Éjszaka a stúdióban: az elszalasztott lehetőség * Dimenzió 2: örömtelibb intermezzo * ?Találkozás Béla bácsival? (szimfonikus rock) * Az első fecskék (Theatrum, V'73) * Bartók és banalitás (Panta Rhei) * ?Impresszionista rock? (Color) * Rések a falon (East)

9. ?Lubickolunk a langyos tóban?

Siker nélküli listák * ?Nem látom a kezeket? * Csendes jubileum - 15 éves az Ifipark * A második vonal: M7, Sprint, Universal, Syconor, Wastaps, Admirál, Johnny and András, Napraforgó, Vadmacskák, Mikrolied, Kócbabák, Marionett Rt., Continental, Beton, Volán-Mikrolied, Volán Rt. * Omega - ?Kelet-Európa elsőszámú rockzenekara? * Bródy, Léna és a ?teleszart fenyőerdő? * Magyar popgyarmatok * Egyedül nem megy (Szólisták) * A tehetség már nem elég * Arctalanul * Fesztivál- és exporténekesnők * Barátaim kis segítségével (Katona Klári, Komár László, Zorán) * Férfiszólisták (hetvenes évek): Victor Máté, Ihász Gábor, Delhusa Gjon, Máté Péter, Heilig Gábor, Horváth Attila, Turi Lajos, Dolák-Saly Róbert * Női szólisták (Hetvenes évek): Eszményi Viktória, Vincze Viktória, Karda Beáta, Bódy Magdi, Postássy Juli, Bontovics Kati, Ács Enikő, Csuka Mónika, Szánti Judit, Szigeti Edit, Monyók Gabi, Serfőző Anikó, Sasvári Annamária * A magyar country * Country és rock: Fonográf * Country és western: a divat * Bluegrass: Bojtorján * Redgrass: 100 Folk Celsius * Aszfalt-country * A fehérvári ?mai dalosok? * A hazai sztáripar születése * Popkultúra: a hanglemez luxuscikk * Isten őrizz, hogy sztárjaink legyenek! * Offenzív üzletpolitika * A nagy szemfényvesztés (Metronom '77) * A hanglemezipar Magyarországon * Szól a Rádió * Rockvízió - minimális műsoridőben * Adás után törölhető? (Dokumentumok és üres helyek a Magyar Rádió rockzenei archívumában) *

10. Lázban égő nemzedék (a ?kemény? rock)

A ?szükségletzenekar? (Piramis) * Táncolók helyett csápolók * A semmi-nem-kell nemzedék * A rockkonjunktúra lovagjai * Dinamit, az ?állami rockzenekar? * Karthago: füst, köd, varázslat * V'Moto Rock: jókezű mesteremberek * Korál: A kőfalak leomlottak * P. Box: csak gyarapították a versenyzők számát * A ?bakancsos? Edda: Minden sarkon álltak már * Kölyköd voltam (Almási-film) * Bencsik Samu torzója * A kemény rock másodvonala: Aréna, Ikarusz, Lord, Rádiusz, Rockwell, Forma-1, S.O.S., Reflex, Óceán * Az Ifipark második aranykora - A nézőcsúcsok 1978-ban (Legendák helyett) * A párttal, a néppel? - Az ?őszinte kőkemény rock? születése *

11. Emlékezők és világsztárjelöltek

A felnőtté válás dalai * Kelet-európai gyökerek (Szörényi Levente) * Filléres emlékek (Bródy János) * Koncz Zsuzsa: Elmondom hát mindenkinek * Tévutak: Zalatnay Cini, Kovács Kati * A krém krémje (A kritikusok és a közönség listája) * Világsztárremények * MIDEM, MIDEM, te mindenem! * Fonográf - ?country and eastern? * Neoton Família: ?a Varsói Szerződés ABBÁ-ja?* Neoton-kassza * LGT - ?Hé, mondd mi lesz velem?? * Miért nem lesz Vegas? * Midem-menetek * Balkan Brothers - ?Csókolom, megszakadhatok?? * Diszkómánia, avagy a jólét háttérzenéje * A szombat esti láztól a mulatós zenékig * Az első disc jockey-k * A középszerűség diadala (Neoton) * Diszkócicák és -kandúrok * Kedves hebehurgyaságok (Kati és a Kerek Perec) * A diszkókirálynő (Szűcs Judit) * Úgy ért véget, hogy el sem kezdődött *

12. Rock-diszkó háború és fekete bárányok

Megmerevedett arcvonal * Virágozzék minden virág! - a gyakorlatban * A csúcsra járatott állambiztonság * A legsikeresebb lemezek 1978 * Hiteltelen sikerlisták * Rocksajtó * ?Zenei gerillák?, avagy a ?fekete bárányok? * Élő Magazin a rock jegyében * Hogyan születtek a fekete bárányok? - az érintettek szemével * A helyben járó örökmozgó (P. Mobil) * Honfoglalás * ?Árnyékban is élni kell? (Beatrice) * Utálták az egész XX. századot * Hogyan taposták el a nemzet csótányát? * ?Le kell menni kutyába? (Hobo Blues Band) * Rock-kóda

A szerzőkről

Jávorszky Béla Szilárd (1965) ? újságíró, szerkesztő. 1989-ben a Magyar Rádió zenei és ifjúsági osztályán kezdte, később dolgozott a Magyar Hírlapban, az Új Magyarországban, 1996 és 2005 között a Népszabadság kulturális munkatársa. Alkalmanként publikált a Magyar Narancsban, a Kritikában és több, zenei szaklapban (Muzsika, Wanted, Z Magazin, Rockinform). Fő szakterülete a rock, a folk-, a jazz és a kísérleti zene, doktori disszertációját zeneszociológiából írta. Művei: Sziget-könyv (2002), A blues története (ford, 2002)

Sebők János (1951) ? újságíró, szerkesztő. Fő szakterülete az ifjúsági kultúra, ezen belül a popzene. A nyolcvanas években a Világ Ifjúsága munkatársa, rovatvezetője, a kilencvenes évek elején a Popcorn, a 100xSzép, a Top Gun főszerkesztő helyettese, 2000-2003 között a Zene.net és a She.hu internetes portál főszerkesztője. Az utóbbi években szabadúszóként rendszeresen publikál a Népszabadságban, a HVG-ben, különböző folyóiratokban, lexikonokban, kiadványokban. Főbb művei: A Beatlestől az új hullámig (1981), Ki kicsoda a rockzenében (társszerző, 1982), Magya-rock I-II. (1983-84), Volt egyszer egy Ifipark (1984), A daltulajdonos (1988), Madonna (1989), Rock a vasfüggöny mögött (2002), A Horthy-mítosz és a holokauszt (2004)

A szerzők 7 kötetesre tervezett rocktörténeti sorozatának részei:

A rock története 1. (nemzetközi, 50-es, 60-as évek) ? megjelent: 2005. június

A magyarock története 1. (A beatkezdetektől a kemény rockig) ? megjelent: 2005. október

A magyarock története 2. (Az újhullámtól napjainkig) ? várható megjelenés: 2006. április

A rock története 2. (nemzetközi, 70-es, 80-as évek) - várható megjelenés: 2006. ősz

A rock története 3. (nemzetközi, 90-es évektől napjainkig) - várható megjelenés: 2007

Az Eurorock története 1. - várható megjelenés: 2007

Az Eurorock története 2. - várható megjelenés: 2008