Mantra Porno ? új album és lemezbemutató

Zene

 
A Mantra Porno legutóbb 2006 végén adott ki lemezt (Fine Light Days/Beta Message címen), melyen a rádiókban még ma is játszott Green Legion illetve a VIVA slágerlistára is kerülő Disco Galaxy című dalok szerepeltek. Idén az MR2 Petőfi legendás 8-as stúdiójában kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat.
 
Az anyag sok újdonságot tartogat: az eddig megszokottakkal ellentétben magyar nyelvű dalok is szerepelnek rajta. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott ?álnaiv pop? hangzásvilágot valósítja meg. Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától.
 
A zenekar február 4-én pénteken tartja lemezbemutató koncertjét a Gödör Klubban. Az estén fellép még az Ivan & Parazol és The Carbonfools zenekarok.