A két rapper (Daddy G és a graffitiművészként indult fehér 3D) meg egy DJ (Mushroom) alakította ? a stúdióban és koncerten különféle zenészekkel és énekesekkel kiegészülő ? Massive Attack a kilencvenes évek egyik legfontosabb zenekara, mely a bristoli sound system kultúrából kinőve a hiphop, a soul és a dub elemeiből építkező Blue Lines című bemutatkozó lemezével megteremtette a triphop alapjait, majd a Protection albummal tökélyre fejlesztette a stílust (és ugródeszkát biztosított a zenekar kültagjának, Trickynek a szólókarrierhez). A Mezzanine című harmadik lemez dark rockos beütésével már jelezte a trió fehér tagjának, 3D-nek (született: Robert Del Naja) a hatalomátvételét, s mire a turné 1999 augusztusában Budapestre ért, Mushroom (Andrew Vowles) már kilépett a zenekarból. A Massive Attack azóta hivatalosan duóként üzemel, ám a negyedik album, a 100th Window felvételeinél Daddy G (Grant Marshall) már nem volt jelen, így azt 3D (Neil Davidge producer társszerzői segítségével) tulajdonképpen szólóprojektként vezényelte le, és az eredmény a Mezzanine felhígított, legyöngített ismétlése lett.
A 100th Window turnéjára azonban Daddy G visszatért 3D mellé, a koncertprogramban pedig a kilencvenes évekbeli kulcsdalokat (Unfinished Sympathy, Safe From Harm, Hymn Of The Big Wheel, Karmacoma, Risingson, Angel, Teardrop) is elővezetik egy komplett rockzenekar, két énekesnő és a hűséges jamaikai reggae-énekes, a jellegzetesen remegtetett tenorját minden Massive Attack-albumon megcsillantó Horace Andy segédletével. Minden adott volt tehát a 2003-as Sziget legemlékezetesebb koncertjéhez, de a zenekar keverőpultjának meghibásodása miatt a tervezett másfél óra helyett csak 65 percre, összesen tíz számra futotta, és az énekhangosítás sem volt a legjobb. A koncertet körítő (az alkalomra magyar nyelvre is lefordított) globális-politikus üzenetű monumentális multimédia show azonban sejteni engedte, hogy milyen lehetett volna a teljes program. A zenekar vezérével, az 1966-os születésű 3D-vel a fellépés előtt egy órával, a színpad mögötti öltöző-konténerben beszélgettünk (aztán az interjú után a fekete óriás, Daddy G is előkerült, amint azt a fotók tanúsítják).
- Bristolban indultatok a Wild Bunch kollektívából. Hogyan nőtt ki abból a sound systemből a Massive Attack, mint zenekar? - Érdekes, hogy Bristol hogyan lett ?Bristol?, hogyan lett zenei referencia az emberek számára. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a punktól a hiphopig minden zene előfordult itt. Bristol kisváros, fekete és fehér közösséggel, amelyek általában nem keveredtek, de volt néhány hely, ahol igen, ahol összegyűltek az emberek, és tanulhattak a zenéről. Ez egy tanulási folyamat volt, különböző emberek zenéje, kultúrája, dalszerzői metódusa keveredett, stúdióba mentek, dubplate-eket csináltak, bulikat rendeztek, ahol egy bizonyos módon prezentálták a zenét. Később ezt kellett átvinnünk a stúdióba és ez nehéz folyamat volt, apránként csináltuk, különböző emberekkel dolgoztunk, másoknak írtunk számokat, producerként dolgoztunk másoknak, segítettünk nekik a keverésben. És egyszer csak Cameron McVey, Neneh Cherry menedzsere (producere és férje is ? a szerk.) azt mondta nekünk: ?Tudjátok, mit? Csináljatok egy albumot!? Mire mi: ?Ugyan, menj már a picsába!? Lényegében kényszerített minket, hogy nyolc hónapra Londonba költözzünk, és felvegyünk egy lemezt. Londonban a padlón aludtunk nála, és zenét csináltunk. Érdekes időszak volt, lassan tanultunk, a hibáinkból, de sikerült. Tulajdonképpen akkor tanultuk meg, hogyan alkossunk, hogyan alkossuk meg magunkat: ?Ez akarunk lenni, ez az elképzelésünk a zenekarról.? Lépésről lépésre történt.
- A Blue Lines album, amit Shara Nelson, Horace Andy és Tricky közreműködésével készítettetek, 1991-ben jelent meg, és azonnal klasszikus lett. Hogyan tekintesz vissza rá? - A Blue Lines tulajdonképpen egy nyári kísérlet volt. Egy kísérlet tavasztól őszig, az alatt a néhány hónap alatt, amit Londonban töltöttünk. Tisztán experimentális volt az egész. Nem tudtuk, mi fog kisülni belőle, nem volt semmi igazi ambíciónk vele, csak az, hogy befejezzük. Egyikünk sem tudta, hogy hová fog kifutni a dolog.
- A második album, az 1994-es a Protection a triphop korszak egyik csúcslemeze lett. - A Protection egy válsághelyzetből született. A Blue Lines után mindenki, akivel addig dolgoztunk szétszéledt. Tricky eltűnt, Horace eltűnt, Shara eltűnt, Cameron, a menedzserünk eltűnt, Johnny Dollar, a producerünk is eltűnt a képből. A Massive Attacket újra kellett építeni a válságból. Ekkor döntöttünk úgy, hogy Nellee Hooperrel (szintén hajdani Wild Bunch-tag, akkoriban a Soul II Soul és Björk producere ? a szerk.) fogunk dolgozni. Összeszedtük a dolgainkat Bristolban, aztán újból Londonba mentünk, és ott építettük fel újra a projektet. - Horace Andy mellett erre a lemezre még Tricky is visszajött. - Igen, Tricky is ott volt velünk, együtt is laktunk. De addigra már elindította a szólókarrierjét is.
- A harmadik lemez, az 1998-as Mezzanine sötétebb és rockosabb lett elődeinél. - A Mezzanine is egy válságból emelkedett ki. A Protection és a hozzá kapcsolódó turné után rádöbbentünk, hogy mindannyian eléggé megváltoztunk az előző hat-hét év során. Akkor már elég jól ismertük egymást, és rá kellett jönnünk, hogy megváltoztak a dolgok. Egy olyan albumot szerettem volna, amiről azt gondoltam, hogy érdekes lehet a Protection után, és ebből egy kisebbfajta harc kerekedett köztem és Mushroom között, mert ő nagyon soul és funk irányultságú volt, én meg különböző hangzások sűrű keverékét akartam, egy hibrid albumot, valamit, amiben mindenféle összetevő együtt van. A végeredmény egy kollázs lett, ismét egy válságból született.
- Mushroom aztán a Mezzanine turnéja közben, 1999-ben ki is lépett a zenekarból, és ezzel lezárult egy korszak, főleg hogy a 100th Window megírásában és felvételeiben aztán már Daddy G sem vett részt, így az új albumon a Massive Attack tulajdonképpen egytagúvá redukálódott. Ez, gondolom, új hozzáállást eredményezett. - Mikor Mushroom elhagyta a zenekart, az valóban egy korszak végét jelentette. 1999 után két év zűrzavar következett, így a 100th Window-n igazából 2002-ig nem is kezdtünk el dolgozni. Elveszítettünk két évet. És amikor G sem volt ott mellettem, úgy éreztem, nem maradt semmi. Elhatároztam, hogy valami új dologgal próbálkozom. Elhatároztam, hogy nem használok breakbeateket, hangmintákat és basszus loopokat, hanem a semmiből fogunk a dalszerzéshez, mindent mi magunk építünk fel a zenészeimmel, dobgéppel, dobfelszereléssel, hangszerekkel, nagyon lassan, nagyon aprólékosan. Korábban úgy dolgoztunk, hogy fogtunk valami már létezőt, és az lett mindennek az alapja, azzal baszakodtunk, ahhoz rakosgattunk hozzá dolgokat, és így mindig volt egy nagyon erős váz. Ezen az albumon viszont apró dolgokat illesztgettünk egymás mellé, és azt vizsgáltuk, hogyan kapcsolódnak, hogyan illenek egymáshoz, hogyan tudnak együtt létezni. Szóval ez egy teljesen eltérő munkamódszer. Ebből sokat tanultam, és ha a jövőben újra akarunk használni hangmintákat, dob loopokat meg hasonlókat, akkor már tudni fogom, hogyan működnek a dolgok akkor is, ha ott vannak és akkor is, ha nincsenek ott.
- Jó látni, hogy Daddy G itt van veled a turnén, de hogyhogy nem vett részt az album készítésében? - Családi ügyei voltak, elterelődött a figyelme a zenekarról. Mushroom kilépése után negatív hangulat uralkodott, nem volt jó érzés bemenni a stúdióba. Azt hiszem, G-nek talán önbizalomhiánya is volt, nem tudta, hogy képes lesz-e zenét csinálni anélkül, hogy Mushroom ott legyen mellette. Nagyon DJ-orientált módon közelíti meg a zenét, Mushroom viszont már nem volt ott, hogy segítsen neki a DJ-dolgokban, a távozása nagy űrt hagyott maga után. - A ti hangotokon kívül csak Horace Andy éneke biztos pont a Massive Attack-albumokon, a női énekhangok viszont lemezről lemezre cserélődnek: a Blue Lines idején Shara Nelson, a Protection albumon Nicolette, illetve Tracey Thorn az Everything But The Girl együttesből, a Mezzanine-on a Cocteau Twins-es Liz Fraser, a 100th Window-n Sinéad O?Connor... - Mert ha együtt dolgozol másokkal, eljutsz arra a pontra, amikor úgy érzed, megtetted, amit megtehettél. Ez nem egy házasság, inkább olyan, mint egy futó kapcsolat, egy nyári szünidei románc, ahol úgy érzed, hogy kihoztál belőle mindent, rájössz, hogy ennyi, többet nem lehet belőle kihozni. Ha nem így lenne, folyton ugyanazokkal dolgoznánk, és nem jönne több új ?szerelem?. - Sinéad O?Connor nagyon jó választás volt az új albumhoz, mivel ez egy hangsúlyosan politikus lemez, Sinéad pedig radikálisan politizáló énekesnő. Az általa énekelt számok a 100th Window csúcspontjai. - Sinéadet már régóta ismertük, már évekkel ezelőtt találkoztunk. Mindig nagyon tiszteltük őt, én különösen. Nagyon izgalmasnak találtam a politikai nézeteit, és azt, hogy azoknak olyan nyíltan hangot is ad. Bárcsak több ilyen művész lenne! Nagy élmény volt vele dolgozni, szükségem volt az őszinteségére, a véleményére. Fontos volt, hogy ezt elkapjuk és hozzátegyük a zenénkhez. - A Massive Attack hatásosan keveri a politikát és a zenét. Ezen a téren kik a példaképeid?
- Számomra a Clash az elsődleges példa. Abban az időben nagyon sok punkzenekar politizált, akik nagy hatással voltak rám, kisebb együttesek, mint a Chelsea, egy időben a Sham 69 is, vagy a Stiff Little Fingers, az is nagyon politikus volt, és nagyon szerettem. Az amerikai Dead Kennedys is az egyik kedvenc zenekarom volt, és az ő politikai kiállásuk is nagyon fontos volt számomra. De a legnagyobb hatást a tinédzser éveimre a Clash tette a nyíltan politikus négyakkordos dalaival, később pedig az elvontabb, globálisan politizáló számaival. - Az előző Öböl-háború idején a Massive Attack tiltakozásként egy időre Massive-re rövidítette a nevét. A 100th Window megjelenése után néhány héttel, mikor újabb háború indult Irak ellen, nem merült fel ismét ez az ötlet? Ha a lemez már a háború alatt jelenik meg, levetted volna az Attack szót a borítóról? - Nem. Benne voltam a nagy-britanniai békemozgalomban már a háború kitörése előtt is, tudtuk, hogy ki fog törni, elkerülhetetlen, de próbáltuk mobilizálni az embereket, hogy tegyenek valamit. Próbáltuk felkelteni az érdeklődésüket, ráébreszteni őket, hogy nem kell ölbe tett kézzel ülniük, miközben az amerikai adminisztráció átlép rajtunk, és a saját kormányunk kiszolgálja az amerikaiakat. Nem szabad elfelejteni, hogy van hangunk, és még ha nem is tudjuk megakadályozni a háborút, valahányszor használjuk a hangunkat, annak mindig van valami hatása. És ez a hatáskeltés a legfontosabb, mert az megváltoztatja a jövőnket, ha csak egy kicsit is. Mert már egy kis változás is hatalmas, masszív dolog... Visszatérve a kérdésedre: amikor már lehetett tudni, hogy háború lesz Irak ellen, a borító készítésének fázisában voltunk, tehát még lett volna lehetőség Massive-re rövidíteni a nevet, gondolkodtam is rajta 24 órát, de végül úgy éreztem, nevetséges dolog lenne. - A Blur énekese, Damon Albarn mellett te voltál a fő szószólója a brit popzenészek békemozgalmának, óriás méretű hirdetéseket jelentettetek meg a zenei lapokban a készülő iraki háború igazságtalan voltáról. Aztán néhány héttel később, 2003 februárjában hirtelen internetes gyermekpornográfiával vádoltak meg téged, le is tartóztattak... aztán felmentettek. Gondolod, hogy ez valami titkosszolgálati akció volt a lejáratásodra?
- Nyilvánvalóan képtelen vádak voltak. Kimutatták, hogy a hitelkártyámat használták. Naná, mindent megnézek a neten, politikai oldalakat, zenét, pornográfiát, minden szart ? az internet nekem a szabadságot, a szólásszabadságot, a szabad barangolást jelenti. És nyilván nem használnám a hitelkártyámat, és adnék ki ezáltal magamról információt, ha valami olyasmit csinálnék, amit bűnös vagy illegális dolognak tartok! A szokásos módon is megkereshettek volna, de nem ezt tették, hanem botrányt csináltak, elmentek a sajtóhoz, és így próbáltak meg lejáratni. A vádakban is elismerték, hogy a szóban forgó hitelkártya-használat 1999-ben történt, mégis csak négy évvel később, 2003-ban csináltak belőle ügyet, épp mikor a lemezem kijött, már kezdődött volna a turné, én meg mindenhol a háború ellen beszéltem... A legjobboldalibb újsághoz meg a bulvárlapokhoz vitték az ügyet. Megpróbáltak lejáratni, minden eszközzel. Basszák meg! Mégis itt vagyok, és harcolok! És harcolni is fogok tovább! interjú+fotók:
