Már kész van kilenc új Queen szám

Zene

Korábban már többször foglalkoztunk a Queen újraéledésével, úgyhogy most csak röviden foglaljuk össze a közvetlen eseményeket: már a 2006-os világturné előtt felmerült az ötlet, hogy a banda tagjai kipróbálnák magukat a stúdióban. Brian May januárban nagy büszkén jelentette is, hogy csomó nagyszerű dalt sikerült rögzíteniük, ami azért is jó - tette akkor hozzá a zenész, mert már kissé csömörük van az örökzöld Queen slágerekből és szívesen megmutatnák, hogy mást is tudnak produkálni.

Pár napja a Freddie Mercuryt felváltó Paul Rodgerst szólaltatta meg a billboard.com. Az interjúból kiderül, hogy az új korong a korábban tervezett 2007 vége helyett 2008-ra tolódik. Hát igen, ez történik akkor, amikor olyanokat hallunk, hogy: "hagyjuk a dolgokat maguktól megtörténni, semmit sem erőltetünk". Ez a mondat épp az énekes szájából hangzott el, aki egyébként jelenleg saját bandájával turnézik, miközben Roger Taylor a Bahamákon piheni ki ezt a "nagy rohanást", May pedig a nemrég asztronómiából megszerzett PhD-jét helyezi egyik fiókból a másikba.

A stúdiózás októberben folytatódik. Rodgers azt állítja, hogy már kilenc szám elkészült, mely elmondása szerint "érdekesre" sikeredett. Egyelőre kénytelenek vagyunk beérni ennyivel.