Már nem béna a Take That-musical

Zene

A héten mutatták be a West End legfrissebb musicalét, a Never Forget című darabot, amely a Take That dalaira és egy romantikus történetre épül. A zenekar eddig teljesen elhatárolta magát a musicaltől, mondván, ahhoz a tagoknak semmi közük, az EMI a beleegyezésük nélkül engedélyezte a számaik felhasználását. Gary Barlow-ék a zenei anyag meghallgatása után még kínosnak és reménytelenül bénának érezték az egész produkciót, a bemutató utáni első sikerek után azonban némileg megváltozott a véleményük. 

"Először úgy éreztem, szörnyen szól az egész. De a kritikák, amiket hallottam igazán pozitívak voltak, tehát lennie kell valami jónak a darabban. Már kezdek aggódni, hogy a számok talán mégis jobbak, mint a mi verzióink. A musicalt biztosan nem nézném meg, így nem is tudok sokat az egészről, de az ismerőseim jól szórakoztak rajta" - mondta Gary Barlow.