(MTI) - Kelemen Éva, a rendezvényt szervező Művészetek Háza igazgatója hétfői sajtótájékoztatón utalt arra, hogy az idén hatodik alkalommal rendezik meg a nagysikerű zenei programot, ami azt is jelenti, hogy kinőtték a Művészetek Házát, és ebben az évben a koncertek nagy része Líceum udvarán lesz.
A folkhétvége pénteken 14 órakor veszi kezdetét. A zene mellett kézműves kirakodóvásár és bemutató, valamint gyermekprogramok is lesznek.
Fehér Zsombor, a program zenei szervezője elmondta, hogy autentikus népzenét, folkot és világzenét játszó együttesek váltják egymást a színpadon a három nap alatt.
A hagyományos népzenét a Csík Zenekar, Szalonna és bandája, a Söndörgő, a Kerekes és a Vidrócki Együttes szolgáltatja, amelyek hajnal három óráig húzzák a talpalávalót a táncházban.
Ezúttal egy szuperprodukció is helyt kapott a programban, hiszen fellép a profi táncosokból álló ExperiDance Együttes, amely a Revans című darabjában Lúdas Matyi történetét dolgozza fel.
Ugynacsak nagy érdeklődésre tarthat számot Lajkó Félix vasárnapi koncertje.
A világzenét a Kalkutta Trió és a Besh O Drom képviseli majd.