Marno János, Solymosi Bálint és a Kistehén a Bizottság-kiállításon

Zene

 
Október 21-én az érdeklődők meghallgathatják, milyen gondolatokat indított el a két szerzőben a Konyhagyeplő című Bizottság-számnak a címben szereplő részlete. Marno János 1987-ben debütált együtt.járás című verseskötetével, mely idő tájt Solymosi Bálint, aki építészként, illetve képzőművészként indult, lapot szerkesztett Szegeden.
 
?Amióta az írás elengedhetetlenül szükségesnek tűnik számomra, az ?79 nyara. Éjszakai motorozásra indultunk egy nálamnál fiatalabb barátommal; nagy sebességgel kisodródtunk az útpadkára, és röpültünk vagy 20 métert, ő a helyszínen meghalt? ? nyilatkozta egy interjúban Solymosi Bálint a 80-as évekről.
 
Nem kevésbé derűs Marno János világa sem: ?s koponyámban a szörnyű neszek, / mert nem érte mégsem a golyó, / nem is jöhetett volna jobbkor, / kúszhatnék már az alagútban, / melyet a torkomon keresztül / fúrt kimenetül a tarkómba, / ütött, mondhatnám, mint az óra, / s nem pedig hordanom irhámban / repeszeit, szemem meresztve / szavamra, mellyel összefolyik.? Az est hívósorára reflektál Solymosi Bálint verse is: ?Nem mindegy, hol járunk, akárhogy forgatjuk a szót / (gondolod), zúg az elmebaj egy olyan térben, amely a városé / és nem az emberé (ki halott). / Nézed, csak azért, mert mindketten profik vagytok, és / nem akarod ebben a pozitúrában elveszíteni türelmed, amely felér azzal, ahogy / reggel zoknit (gyerek) húzol ki / az ágy alól a dobozok közül, és közben eszedbe jut, mit mondott Anna / ?Gyerünk, padlógáz!??

A két író felolvasása után Lévai Balázs beszélget a szerzőkkel, majd minden idők legerőteljesebb Kistehén zenekara ad koncertet.

A Kistehén zenekar a 2002-es Sziget fesztivál reklámjaként debütált dal, az ?Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén? kezdetű dal előadójaként tűnt fel. Kollár-Klemencz László és együttese eredeti, játékos, ironikus, borús és humoros zenei világával arat osztatlan sikert.

A zenekar tagjai: Kollár-Klemencz László, Kollár-Klemencz Gergő, Bujdosó János, Vajdovich Árpád, Jankovics Máté.

Az irodalmi és zenei estek további programja:

Egyedül vagyok, nem biztos, hogy élek
Szőcs Géza, Zalán Tibor
Presszó Tangó Libidó
2011. október 28. (péntek) 19 óra

Lehetnék én is kamikaze
Cserna-Szabó András, Ficsku Pál
Balaton
2011. november 4. (péntek) 19 óra

Minden napra jut egy szamba, jut egy twist
Ki az aki engem ma este hazavisz?
Karafiáth Orsolya, Jánossy Lajos
Moha
2011. november 11. (péntek) 19 óra

Szerelem, szerelem, szerelem
Szerelem, szerelem, szerelem
Köpni kell, phüj
Köpni kell, phüj
Bereményi Géza, Závada Pál
Ági és a Fiúk
2011. november 13. (vasárnap) 19 óra