Marquess, hazánkban is itt az album

Zene

Az albumon nagy hangsúlyt kap, hogy a Marquess mind a négy tagja nagy slágereket tudhat a magáénak. Dominik Decker, Christian Fleps, Marco Heggen és Sascha Pierro, mindannyian nagy tapasztalattal rendelkező producerek és képzett zenészek, akik már évek óta együtt dolgoznak producerként és dalszerzőként, és így számos előadóművésszel dolgoztak már együtt - jelentette az albumot gondozó Warner Music.

Most pedig ez a négy ember közös vállalkozásba fogott és életre hívták a Marquess-t. A lemezen tizenkét dal hallható, melyek stílusa a nyári slágerüktől kezdve az érzelmes balladákig terjed, sőt, a dalokat különböző nyelveken szólaltatják meg. A lemezen hallhatunk dalokat olaszul, angolul, spanyolul, és angol-spanyol ötvözetével is.