Matthew Herbert a brit elektronikus zenei élet egyik pionírja: saját korszakalkotó lemezei mellett dolgozott már együtt Björkkel, az R.E.M.-mel, Yoko Onóval, Dizzee Rascallal és Róisin Murphyvel is. 2006-ban Scale címmel kiadta az óriási sikerű ötödik szerzői albumát, tavaly pedig az eddigi filmzenéit gyűjtötte össze a Score című válogatáson. Idén ismét összeállt azzal a big banddel, amely Anglia legprofibb jazz-zenészeiből áll, és megírta a There's Me And There's You-t, amely a 2003-as Goodbye Swingtime egyenes folytatása.
Az ősz folyamán megjelenő There's Me And There's You a szerző eddigi legerősebb protest albuma, fókuszban az iraki háborúval és az angol politikai vezetéssel, de kigúnyolja a médiát és a mindennek hátat fordító gazdagokat is.
A kiadvány Herberthez hűen ismét furcsábbnál furcsább hangok felhasználásával készült, így például a Pontificate című szerzeményben 70 darab óvszert durrantanak ki a zenészek, a The Storyban napilapokat tépnek szét, a Yesnessben pedig olyan vezető politikusok mondják ki a "yes" szót, mint London volt polgármestere, Ken Livingstone, vagy Tony Benn veterán radikális politikus, de még maga John Major is feltűnik egy pillanatra.
Herbert szeretett volna hanganyagokat rögzíteni a brit Parlament folyosóin is, ám végül egy év várakozás után erre nem kapta meg az engedélyt, de így viszont megszülethetett a Waiting című dal, amely figyelmezteti Angliát, hogy nagy baj van, ha a politikusok már a zenétől is ennyire megijednek. A There's Me And There's You másik fontos tulajdonsága, hogy Herbert bemutatja az újonnan felfedezett énekesnőjét, Eskát is, akit a lemez gyorsan dobogó szíveként jellemez.
