MC-k csúcstalálkozója a lampionok alatt

Zene

Hajas Gábor a Folkfree együttesben

A Folkfree 2003 őszén alakult Hajas Gábor ötlete alapján, aki céljaként azt tűzte ki, hogy a magyar népzenei értékeket mai hangszerelésben, de a zenei örökséget tiszteletben tartva tárja a közönség elé. Az ötletek megvalósítását Koroknay András basszusgitárossal közösen kezdték el, akkor még instrumentális formában. Az évek során a Folkfree zenéje ösztönösen formálódott egy olyan produkcióvá, ahol a tekerőlant és a népdalok jelenléte, valamint a több műfaji elemet (drum&bass, dub, reggae.stb ) is igényesen felvonultató hangszerelés kiforrott és egyedi stílusjegyet adott a zenekarnak.

A Folkfree élőben igazi energiabomba, az éles váltások, a kompromisszummentes hangzás és a közönséggel való folyamatos kapcsolat nem sok pihenőt ad a koncertre látogató nagyérdeműnek. A hatodikai ELTE-s fellépés különlegessége, hogy egy olyan, saját szervezésű miniturné első állomása, ahol a zenekar vendége nem más, mint a Freestylers hivatalos mc-je, MC SirReal (UK). A közös koncertek mellett egy közös dal is rögzítésre kerül, mely közvetlenül a turnét követően jelenik meg.

MC SirRealt nem kell bemutatni az elektronikus zenét kedvelő közönségnek, több neves előadó oldalán jelentek meg felvételei, mégis a nagy áttörést a Freestylersszel való együttműködés hozta meg számára. A Raw As F*ck lemez óta dolgozik együtt folyamatosan a brit top-producerpárossal, melynek tiszteletbeli harmadik tagjaként tartják számon.

Ludmilla közel tíz éve hűen képviseli hazánkat a breakbeat stílusirányzat széles spektrumán, mind lemezlovasi, mind produceri színekben. Fellépésein együtt zenélt olyan producerekkel, mint például Jody Wisternoff, Annie Nightingale, Rennie Pilgrem vagy Hyper. Producerként, a Beatman & Ludmilla formáció tagjaként közel harminc külföldi megjelenésen van már túl olyan kiadóknál, mint az elsőszámú brit Finger Lickin' Records vagy az amerikai Aurium Recordings. Több alkotásuk ért el dobogós helyezést a világ toplistáin.

A tavalyi év egyik kultfilmjének, a Velencei Filmfesztiválon elsőfilmesként induló Egyetleneim fő- és végcímzenéje is az ő nevükhöz kötődik. Az idei év legjelentősebb momentuma számukra saját kiadójuk, az Ayra Recordings indulása, melynek nem titkolt célja hazánk tehetséges fiataljainak támogatása.

Magyarországon egyedülálló módon három dj és két mc felállású dnb és breakbeat formáció zárja a bulit. A Vision Soundz több éve része a hazai elektronikus zenei szcénának.

December 5., este West Balkán - Beats Cohesion Tour 2007 by: Folkfree - Mc SirReal (Freestylers UK) Mc K W Armz (UK) Mc Lomex, Mc XS, DJ Palotai, DJ Cadik, Mc Zeek