Meduza Night az A38 Színpadon

Zene

 High Contrast
 
Ebben az idősávban nívós külföldi és hazai elektronikus zenészek, valamint elektronikában gondolkodó formációk produkcióit láthatják a fesztiválozók. A magyar elődók közül a legnagyobb név Yonderboi, aki a Splendid Isolation turné vége óta, azaz 2007 szeptember 1-je óta nem lépett fel az A38-on, és az idei fesztiválszezonban utolsó fellépésére készül a VOLT-on és a Heineken Balaton Soundon már tesztelt, egyszemélyes-elektronikus live actjével. Fogarasi László mellett Chris.Su, Coyote, Jade és a Secret Factory is a hazai erőket képviseli, míg a nemzetközi sztárok névsorában olyan előadók vannak, mint például a kortárs drum'n'bass kultúra egyik legnagyobb hatású DJ-je és producere, DJ Fresh, valamint Kanada legismertebb elektronikus zenésze, a legendás Turbo Recordings alapítója és irányítója, Tiga, aki az általa felkarolt, intelligens és ízléses house-, illetve elektropop slágerekben gondolkodó Azari & III-t is elhozza nekünk idén a Szigetre. Rajtuk kívül még az elektro és a fidget kirobbanó formában lévő olasz nagymestereit, a Crookers-t, az Ed Banger Records aktuális sztárját, SebastiAnt, és végül, de nem utolsó sorban Lincoln Barrettet, azaz High Contrastot érdemes kiemelni a Meduza Night programsáv világszínvonalú felhozatalából. 
 
A megújulás jegyében a Sziget egyik legkedveltebb helyszíne, az A38 színpad idén hatalmas, igen látványos új sátrat kap és a Nagyszínpad mögötti, központi helyre költözik.
 
Agnes Obel 
 
A hajnali partykon túl ez a helyszín hivatott egyrészt a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi fellépők egy részének a bemutatására is, másrészt ide kerültek azok közül a sztárok közül is sokan, akik helyhiány miatt nem fértek fel a Nagyszínpadra. Sajnos a korábban bejelentett Flying Lotus lemondta a koncertjét, de az idei nevek közt ott lesz a hangulatos és modern afrobeat, illetve roots reggae zenéket előállító The Black Seeds, a Jungle by Night, a zúzós, tempós, kemény, ugyanakkor dallamos punkzenét játszó holland Heideroosjes, az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól hires Bonaparte, a szintetizátor központú, de a tempós váltásokat és a gitártémákat sem nélkülöző Citizens!. Jön a fenomenális beatbox technikájáról, valamint excentrikus élő loopjairól ismert Beardyman, a divatos indie rock témákat az elgondolkodtató elektronikus betétekkel ötvöző Friendly Fires, az ultraprovokatív és megalkuvást nem ismerő pittsburgh-i Anti Flag is. Itt lép fel Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a brit énekesnő, dalszerző és gitáros Anna Calvi, a kifinomult, finom és alig kitapintható folk-rockos beütéssel átitatott elegáns gitárzenét játszó Wild Beats, a életrevaló, tempós, pimasz, egyedi indie zene képviselője, a Kakkamaddafakka.
 
Katzenjammer 
 
És a sornak még nincs vége: fellép a négy, elbűvölően karakteres hangú, szexi és vagány csaj alkotta Katzenjammer, a halhatatlan antwerpeni kult-rock zenekar, a dEUS, a Franciaországból érkező Shaka Ponk, az igényes-romantikus és elgondolkodtató számairól ismert Fink, a tavaly új lemezével előállt Lamb, a szintetizátorok, szigorú, gépies gitár riffek, lehengerlő tempó, mindenkit bedaráló üzemi zúzás, azaz a Ministry, az igéző hangú, elbűvölő karizmájú, Grammy-jelöléssel büszkélkedő énekesnő és dalszerző Bebel Gilberto, a lendületes gumi-gitárpoppal alternatív körökön túl is hódító The Ting Tings. És az A38 vendége lesz a 2006-ban alakult groningeni hiphopformáció, a Dope D.O.D, az intelligens és ízléses house-, illetve elektropop-slágereket gyártó Azari & III is.