Megakoncert a sokszínűség mellett

Zene

Több mint ötven zenekar és előadó tesz hitet az elfogadás és a sokszínűség mellett augusztus 11-én a Sziget nulladik napján. Mint ismeretes, a Zene a Rasszizmus Ellen koncertsorozat az angliai Rock Against Racism szervezet és a brit nagykövetség kezdeményezésére jön létre a Hajógyári Szigeten.
 
A Nagyszínpadon a koncertek 13 órakor kezdődnek és a fellépők között a hazai pop-rock szakma nagy öregjei és ifjú tehetségei lépnek fel. Színpadon lesz - mások mellett - Charlie, Bródy János, Balázs Fecó, a KFT, az LGT Baráti Kör. Több zenekar a korábban tőlük megszokott formációt a mostani koncerten újraértelmezik, s vendégzenészekkel mutatkoznak be. Így például Balázs Fecó és a Korál kiegészül Kathy Horváth Lajos roma muzsikussal, vagy a Beatrice felvidéki zenészekkel, a Kispál és a Borz a Kiscsillaggal és Németh Jucival vagy a Quimby Szalóki Ágival muzsikál majd közösen a megakoncerten. És persze még sokan mások, Geszti Péter és Novák Péter, a Kaukázus zenekar, az Irie Maffia, a PASO, Póka Egon Experience, Ruzsa Magdi vagy a Republic.
 

voltfesztival009_iriemaffia_bytsd-13.jpg
Irie Maffia
 
A hazai zenészek mellett nemzetközi fellépő vendégek is emelik a nap fényét. Az este zárásakén a Love Music Hate Racism Allstars Special, azaz az ügy mellett elkötelezett angol zenekarok, így pl. a Get Cape Wear Cape Fly vagy a Babyshambles zenészeiből verbuválódott alkalmi csapat ad majd koncertet.
 
Míg a Nagyszínpadon a rock zenészek, addig a Világzenei Nagyszínpadon a hazai jazz muzsikusok váltják egymást. A magyar jazz nagy összefogása keretében a honi jazzélet legismertebb alakjai fogak majd hangszert a "Magyar Jazz Napján", így - többek között - László Attila és barátai Harcsa Veronikával és Emilióval kiegészülve, Babos Gyula, Csepregi Gyula, a Modern Art Orchestra, a Morgan Workshop vagy a Budapest Jazz Orchestra. Az est fénypontja pedig a Miles From India majd' három órás koncertje lesz, ahol a tormbitás legenda egykori zenésztársai, a világ legjobb muzsikusai közt számon tartott zenészek és indiai muzsikusok közösen emlékeznek majd Miles Davisre.
 
Az este 23 órától a nagyszínpadokról majd a sátorba illetve kis klubhelyszínre költözik. Az A38-Wan2 sátorban Ganxsta Zolee és a Kartel, az Animal Cannibals, a Ladánybene27, Sub Bass Monster, az Anna & the Barbies, Dopeman és Emilió nyomja, valamint a Back II Black, míg s Budapest Jazz Klub színpadán a jazzisták, így Szakcsi Lakatos Béla, Binder Károly, Borbély Mihály, Vukán György, Berkes Balázs, Kőszegi Imre vagy a Csanyi-Lattmann Quartet és még sokan mások folytatják.