Megcsiszolt Gyémánt

Zene

Az Amnesty International (AI) jótékonysági koncertjén a Novák Péter vezette együttes korábbi vokalistájával, Kozma Orsival közösen adja elő az eddigi legsikeresebb lemezükön, a Fekete zajon szereplő legendás dalt. Novákék 1996 januárjában jelentették meg Gyémánt című maxijukat, amivel hónapokig vezették a slágerlistákat.
Az Amnesty International kampányában egyébként több világhírű együttes és előadó hallatja hangját. Például az R.E.M. a Snow Patrol, a Black Eyed Peas, a Cure és Avril Lavigne is támogatja az akciót. Az AI magyarországi koncertjén a Kimnowak mellett zajt csap még a Ladánybene 27, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Kingston Cruisers, a PASO's Roots Rockers és a Love Alliance. Mindannyian a diszkrimináció ellen lépnek fel, egész pontosan a magyarországi roma lakosság hátrányos megkülönböztetése ellen. Az Amnesty International  kutatása szerint nemcsak Magyarországon, de Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban is súlyos probléma a roma gyerekek elkülönített, alacsonyabb színvonalú oktatása. A fellépők a koncerteket ellenszolgáltatás nélkül vállalták, és a szervezők a közönség adományait is az emberi jogok védelmére és a diszkrimináció elleni harcra fordítják.