Megéneklik Szenes Ivánt

Zene


szenesivan.jpg
Szenes Iván a jobb szélen
 
Szenes Iván minden idők legjátszottabb magyar szerzője. Rácsodálkozunk, hogy ezt is, meg azt is ő írta. Megszámlálhatatlan sláger, több mint 100 zenés színdarab, tucatnyi film, tévéjáték, operett fűződik a nevéhez.
 
Szeptember 13-án Józsefváros Önkormányzata a Szenes SzínHázzal közösen felavatja a nevezetes Rezső teret, Szenes Iván lakhelyét és híres alkotóbázisát. Lesz koncert is; cél, hogy a magyar könnyű műfaj klasszikus slágereit az eredeti előadók (Koós János, Kovács Kati, Aradszky László, Mary Zsuzsi, Bodrogi Gyula, Apostol együttes, Harangozó Teri, Nagy Feró) és fiatal tehetségek (Tabáni István, Dér Heni) énekeljék.
 
A koncert további különlegessége, hogy első ízben adják át itt a Szenes-díjat, amelyet idén Wolf Kati vehet át, aki szintén Szenes Iván-dallal, a Vukkal kezdte pályáját.