Meghalt Fülöp Kálmán dalszövegíró

Zene


fulopkalman.jpg
Fülöp Kálmán

(MTI) - Fülöp Kálmán hétfőn halt meg, temetését szeptember 3-án 15 órakor gyászmise keretében a Szent István-bazilikában tartják, végső nyughelye az altemplom lesz.
    

1923-ban született, a Színművészeti Akadémián végzett színi tanulmányokat. 1947 és 1959 között tagja volt a Magyar Színháznak, a Vígszínháznak, majd a Déryné Színháznak.
    
Nevéhez több zenés játék, operett, rockopera (például az Ez aztán szerelem, illetve táncdal és sanzon (például Wolf Péter Ave Mariája) szövege fűződik, közreműködésével mintegy kétszáz kis- és nagylemez készült. Legismertebb slágerei közé tartozik többek között a Nem várok holnapig; a Szeretni kell, ennyi az egész; az Ádám, hol vagy?; valamint a Rövid az élet című táncdal.
    
Fülöp Kálmán 2002-ben Fényes Szabolcs-díjat, 2003-ban Artisjus-díjat kapott.