Meghalt Jerry Reed

Zene


jerryreed.jpg
Jerry Reed

Az énekesként és színészként is nagy sikereket elérő, három Grammy-díjjal kitüntetett Jerry Reed 71 éves korában, hétfőn hunyt el tüdőtágulásos megbetegedése következtében. Reed zenei pályafutása alatt több mint 40 lemezt jelentetett meg, több későbbi nagy gitáros is a példaképének tartotta őt.  

Az atlantai születésű Reed már nyolcévesen megtanult gitározni, tizenhét évesen pedig lemezszerződést kapott. Nashville-be költözött, és a hatvanas évektől elismert dalszerző vált belőle. A Guitar Man és a US Male című dalát Elvis Presley vitte sikerre, míg az A Thing Called Love-ot Johnny Cash-nek írta. Szerzett dalokat Brenda Lee, Tom Jones, Dean Martin és Nat King Cole számára is, és gitárosként is kitűnő hírnévre tett szert.  

A hatvanas évek végén előadóként is befutott, 1970-ben a Country Music Association az év gitárosának is választotta. A hetvenes évek második felében filmezni kezdett, s bár zenészi karrierjére innentől kezdve kevesebb figyelmet fordított, egészen a kilencvenes évek végéig turnézott.