Steele a nyolcvanas évek elején Fallout nevű zenekarával kezdte pályafutását, de igazán nagy sikereket jóval később, az 1990-ben alapított Type O Negative élén ért el. A trash formációként indult, de az utóbbi években sötét, belassult goth/doom metalt játszó együttes összesen hét lemezt adott ki, legutóbb 2007-ben jelentkezett új anyaggal.
Öt évvel ezelőtt egyszer már jelentek meg hírek Peter Steele haláláról, de akkor kiderült: a zenész csak értesítés nélkül hosszabb időre eltűnt a nyilvánosság elől, így próbálva leküzdeni kábítószer-függéségét és viccből terjesztette saját halálhírét. Ezek után sokan hitetlenkedve fogadták a mostani bejelentést is, ám később hivatalos forrásokból is megerősítést nyert, hogy ezúttal nincs szó viccről, Steele valóban elhunyt.