Megjelent a Gringo Sztár első lemeze

Zene

 
(MTI) "Miért is ne térjek vissza teljes mellszélességgel a könnyűzenébe? Mi akadályozna meg ebben a gazdasági válságon kívül? Nagy hiányt érzetem, leginkább lelkileg. Mindig akkor szoktam váltani, amikor az szeretnék lenni, ami ezáltal lehetek" ? fejtette ki Geszti Péter.
 
Az elmúlt tíz évben elsősorban a reklámszakmában dolgozott Geszti Péter azt mondta, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adott háromórás koncertje, a Gesztivál, azon belül is új csapata, a Gringo Sztár sikeres budapesti bemutatkozása megerősítette abban, hogy jól döntött, amikor tavasszal életre hívta új formációját. Hozzátette: egy befogadó közeg nyílt meg előtte és emiatt valósította meg most, ami már öt éve foglalkoztatta.
 
 
"Olyan lemezt akartam készíteni, amely csupa pozitív energiából áll és bármilyen patetikusan is hangzik, a létvágy, az élet iránti szeretet sugárzik belőle. A valóság minden eresztékében recseg-ropog körülöttünk, ezért most jól jön az a képességem, hogy tudok olyan dolgokat csinálni, amelyek tömegek számára jelenthetnek örömet. Szeretem, ha az én zenémre az emberek jobban érezik magukat" ? szögezte le Geszti.
 
 
A Gringo Sztárban mellette két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya szerepel; előbbi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz-ének szakán végzett, van egy saját dzsesszkvintettje, utóbbi zenészcsaládba született és a Kőbányai Zenei Stúdióba járt.
 
 
Mint Geszti megjegyezte, a Pálinka Sunrise a tőle alapvetően megszokott vidám dalok, humoros szövegek mellett tele van lírai, romantikus, "már-már sűrűbb szövetű" mondanivalóval is. A lemez címadó dalának etno- és diszkó-elemekből összegyúrt zenéjét a Balkan Fanatik szerezte, a szám szövege a rapper szerint egyfajta ironikus tükörbenézés.
 
 
"Mi magyarok szeretjük magunkat áltatni eszmékkel, trendekkel és a még talán a kádárizmusból hozott csodavárással. Szerintem ennek jó szimbolikája, hogy mindenki főzhet otthon pálinkát, illetve nyugodtan igyunk, mert így könnyebben el tudjuk viselni az egyébként közösen kialakított valóságot, amellyel manapság kevesen boldogok. Tinédzserektől a vállalatvezetőkig mindenki be akar rúgni és bár a bődületes bódulat eltarthat egy ideig, eljön a kijózanodás gondolata" ? foglalta össze az előadó.
 
 
Az album legtöbb dalát ? összesen kilencet ? az Erdélyi-Geszti páros jegyzi; Erdélyi Péter Geszti korábbi formációja, a Jazz+Az billentyűse volt, most a produkció zenei rendezője is. A közreműködő zenészek a dzsessz világából ismertek: a billentyűs Erdélyi Péter mellett Hock Ernő basszusgitáros és G. Szabó Hunor dobos (ők a Qualitons ritmusszekciója), Dés András ütőhangszeres, a fúvósok (Subicz Gábor trombitás, Ülkei Dávid és Cserta Balázs szaxofonos, Barbinek Gábor harsonás), Agatics Krunoszláv harmonikás vagy Fenyvesi Márton gitáros. A Gringo Sztár felállításában közreműködött Fekete Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra vezetője és Gőz László, a lemezt kiadó BMC Records vezetője is.
 
 
"Tisztelet a kivételeknek, de a legjobb zenészek általában a dzsessz világában lelhetők fel. Eleinte kicsit tartottam attól, hogy eljátsszák a maguk részeit, aztán hazamennek. De a próbák olyan jó hangulatban zajlottak, annyira megszerették a Gringo Sztárt, mi meg őket, hogy nekik köszönhetően érzem újra otthon magam a zenében" ? emelte ki Geszti Péter.
 
 
A rádiókban már április vége óta hallható Télen-nyáron nyár, a nyolc európai nyelvből összekevert Sprechen Sie Disco, a szintén sláger Szabadulj fel! mellett szerepel a lemezen a Kocsmajaj című dal a már említett Balkan Fanatik zenéjével, szintén ez a csapat (Jorgosz és Lepe) dolgozta át Zorán egykori slágerét, az Amikor elmentél tőlemet, ebben Zorán éneke is hallható Geszti rappelésével. Van két másik feldolgozás is, a jamaicai Jack Radics (Az élet szeret) és a kubai Raul Paz (Fogy a Hold) egy-egy magyarított dala.
 
A Gringo Sztár tervei szerint év végétől, jövő év elejétől kezd igazán fellépni élőben, nagy rendezvényeken a 14 fős csapattal, kisebb helyeken szűkebb felállással.