Megújul a radiocafé 98.6

Zene

A 2003 januárjától működő, Budapesten és 60 kilométeres körzetében fogható kereskedelmi rádió műsorstruktúrájában, valamint "on-air" és hirdetési arculatában is jelentős változások történnek.  A rádió eddig megszokott csepp alakú emblémáját teljesen új logó váltja fel, amely nem csak külső változás, de a jelentős tartalmi megújulást is tükrözni kívánja. A rádió a továbbiakban még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a már megszokott igényes zenei kínálat mellett a napközbeni szöveges tartalomra. A stáb eltökélt szándéka, hogy széles hallgatóságot győzzön meg: a jó zene mellett az élőszó varázsa, az érdekes, szórakoztató és informatív tartalom miatt is érdemes rendszeresen hallgatni az adót.  

Ennek jegyében megújul a Milliók reggelire című gazdasági ébresztőműsor. Minden nap immár három órában, reggel 7-től 10-ig, az eddiginél frissebb zenei kínálattal és már nem csak gazdasági információkkal várja a hallgatókat Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre, Mihálovits András és Machán Frigyes Nesta.  
Hétfőtől péntekig déltől egyig Popperóra címmel hallható a radiocafé 98.6 új, zenei információs sávja, majd ezután (du. 1-től 2-ig) Estkultúra címmel készül a rádió és a Pesti Est közös programajánló műsorsávja, melyben az aktuális fővárosi és vidéki programok bemutatása kap hangsúlyt.  
 
Szintén munkanapokon hallható majd a Kétszersült című új, délutáni szórakoztató magazin Gaál Petrával és Bella Leventével. A délután 2-től 5-ig jelentkező műsor első másfél órájában elsősorban női témákkal foglakoznak a műsorvezetők, míg a műsor második felében a férfiak érdeklődését igyekeznek kielégíteni.  
Hajós András és Hegyi György lesz a radiocafé 98.6 délutánjainak főszereplője. A hétfőtől csütörtökig délután 5-től 7-ig adásba kerülő Bolhacirkusz című új, közéleti magazin elsősorban a bennünket naponta körülvevő problémákat tárja majd fel, és keresi meg azok felelőseit, a lehetséges megoldásokat, a napi pártpolitika kizárásával, ugyanakkor nem elmenekülve a mindenkit érintő közéleti kérdések elől.  
Péntekenként ugyanebben az idősávban Szinkrontolmács címmel kerül adásba a Szeretem Magyarországot Klub és a radiocafé 98.6 közös szerkesztésű műsora, mely ugyancsak a közélet és életformánk fontos problémáit boncolgatja.  
További újdonság lesz még a Kanapé című, interaktív pszichológiai műsor kedd esténként 10-től Szabó Gáborral és Bálint Simonnal, valamint a vasárnap esténként 10-től, egy órában jelentkező Soul School című klasszikus soul zenei magazin az ország egyik legjobb rádiós hangjával, Michael Simmons-szal.