Megvan a hazai Álomsláger: Máté Péter dala vitte a pálmát

Zene

Magyarország kedvenc slágere, az Álomsláger az [origo] szavazói szerint Máté Péter Elmegyek című szerzeménye lett. Az egykoron a francia slágerlista éllovasaként is befutott dallamot a Dés-Bereményi páros szerezte Nagy utazás követi. Az Álomsláger-dobogó harmadik helyére a hazai alternatív zenei szcéna zászlóshajója, a Kispál és a Borz Ha az életben című slágere került.

Négy hosszú hónap alatt közel százhúszezer szavazat érkezett a kezdeti ötszáz sláger valamelyikére, hogy az izgalmas verseny négy fordulójában kialakuljon a végső sorrend, és kiderüljön, melyik dal Magyarország kedvenc slágere.

Az alomslager.origo.hu-n közzétett négyszáz dalt tartalmazó listához április végétől lehetett javaslatokat tenni, s az így kialakult ötszázas listából indult a kiszavazás. A lista előbb hatvanra, majd tíz dalra csökkent. Már nem titok, az első fordulóban az Edda A hűtlen című dala vezetett, később azonban ment a hűtlen nehéz fejjel és a legjobb tíz közé sem került be. Ezután hosszú ideig úgy tűnt, a Republic A 67-es út-ja viszi el a pálmát, s mikor a tízes lista napvilágot látott, a Republic elveszítette elsőségét, és rövid Kispál-vezetés után beállt a végleges sorrend.

Máté Péter-S. Nagy István szerzeménye, az Elmegyek nemcsak a hazai slágerpiacon került méltó helyére. 1980-ban a népszerű francia énekesnő, Sylvie Vartan Nicolas címmel dolgozta fel és énekelte el, a lemez pedig a francia slágerlista élére került. Máté Péter pályája során mintegy 150 dalt komponált, amelyek közül az Elmegyek szinte napra pontosan 22 évvel a szerző halála után nyerte meg a legnépszerűbb magyar slágert kereső játékot.

A második helyezett Nagy utazás szerzője, Dés László a közönség elismerésének tartja az előkelő helyezést. ?Álszent lennék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hogy ebből nagy sláger lesz? - nyilatkozta az Álomsláger-lista végeredményét megismerve. ?Azt gondolom, a Nagy utazás azért is igazi sláger, mert korosztálytól, zenei ízléstől függetlenül dúdolható darab, fiatalok és idősek egyaránt szeretik."- vall a szerző daláról.

Lovasi Andrást, a Kispál és a Borz frontemberét meglepte az eredmény. Mind mondta: "Abszolút nem számítottunk ilyesmire - már azt is alig hittem, hogy a tízben vagyunk. Presser Gáborral és Máté Péterrel egy dobogón, azért ez valami.?