Megvolt az évszázad koncertje!

Zene

John Bonham dobos 1980-ban bekövetkezett halála óta először adott egész estés koncertet minden idők egyik legnagyobb rockzenekarának tartott Led Zeppelin. Ahmet Ertegun, az Atlantic Records legendás vezetőjének tiszteletére és a nevét viselő alapítvány bankszámlájának felduzzasztására szeptemberben beígért (de lényegében nyár óta sejthető), Jimmy Page gitáros ujjtörése miatt november 26-án elhalasztott, december 10-én viszont megtartott fellépésre majd húszezer ember látogatott ki, akiket a több mint egymillió jelentkező közül sorsolták ki.

A Telegraph beszámolója szerint a koncertre - csakúgy "nagypapásan" - drogok és pia helyett kávéval és teával melegítő együttes a Good Times Bad Times című számmal indított, amit Jason Bonham dobszólója vezetett fel. A négyes tizenhat dalt adott elő, és természetesen felcsendültek a legnagyobb slágerek, a Stairway To Heaven, a Whole Lotta Love vagy a Kashmir, de meglepetést is tartogatott a publikumnak Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és Jason Bonham. Az 1976-os Presence-en helyet kapott For Your Life című szerzeményt korábban még sosem adták elő élőben.

A rajongói és kritikai visszajelzések szerint a Led Zeppelin jobb volt, mint valaha. A BBC Plant kirobbanó energiájáról ír, a New York Times a bluesos gyökerek felelevenítését dicséri (és örül, hogy a banda nem azt a - mostanában trendnek látszó - utat választotta, hogy az ősz hajszálakat gyorsabb tempóval próbálják meg elfedni), a Guardian ötből öt csillaga pedig magáért beszél.

A kommentárok azt is megjegyzik, hogy az eseményről a hírességek sem maradhattak el. A Daily Mail szerint a londoni koncerten képviseltette magát az egész Presley-família: Priscilla, Lisa és Riley Presley, a Jagger-házaspár, Paul McCartney és új barátnője, Rosanna Arquette színésznő, Kate Moss, valamint Juliette Lewis is, aki elragadtatással beszélt az estéről. A nézőtéren rajtuk kívül még feltűnt az Oasis és a Genesis együttes tagjai, Marylin Manson és Dave Grohl, a Foo Fighters tagja is.

A "Hogyan tovább" kérdésre feltehetően hamarosan megkapjuk a választ. Egy biztos, mindenki turnét akar.