Megzenésített versek klubja Győrben

Zene

 

A Hangraforgó minden hónapban más-más tematikájú előadással lép a közönség elé, s a klubba látogatók elsőként lehetnek részesei új dalok bemutatásának is.
A klubeseteken József Attila, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Ratkó József és a kortárs költők megzenésített verseit adják elő. Emellett játsszák régi korok dallamait, válogatnak a reneszánsz és a barokk-kori énekes dalkincsből. E zenéknek a többsége nem saját szerzemény, hanem népének. Emellett találtak dallam nélkül olyan Szent Istvánról szóló szöveget, amelyhez archaizáló stílusú dallamot illesztettek. A régi korok muzsikájának megszólaltatásakor a lant, a koboz és a többi régi hangszer is előkerül.
A Hangraforgó együttes fontos feladatának tekinti a magyar nyelv őrzését, a verséneklő műfaj életben tartását és továbbhagyományozását az egymást követő generációknak. Ezért terveznek közös éneklést, közös gitározást hallgatóságukkal, s ehhez kedvcsinálónak Illés-, Omega-, LGT-dalokat tűznek a tavaszi retróklub programjára - hangsúlyozta a zeneszerző.
A klubtalálkozókon szerepelnek megzenésített gyermekversek és beszélgetések meghívott zenészekkel, költő alkotótársakkal. Az 1956-ról szóló énekelt versek - a tavaly megjelent legutóbbi CD-jük zenéi - az őszi klubtalálkozón hangzanak majd el.
Az alkotópáros tíz évvel ezelőtt vette fel a Hangraforgó nevet. Ezzel a különös kifejezéssel illette Radnóti Miklós Majális című versében az egykori lemezjátszót, a gramofont.
Az elmúlt évek során folyamatosan bővült az együttes repertoárja, énekelt verseikből mostanáig egy tucatnál több CD jelent meg. Már dolgoznak a következő CD-n, amelyen Weöres Sándor énekelt verseit rögzítik abból az alkalomból, hogy a költő idén lenne 100 éves.

 
(Forrás: MTI)
(Fotó: neta.itthon.hu)