Az 59 éves Marianne Faithfull-nak a napokban át kellett ütemezni a korábbi tervek szerint októberben kezdődő és egészen jövő elejéig tartó világturnéját ? jelentette a BBC. Az időpont változtatások hátterében az áll, hogy kedden megerősítették, emlőrákot diagnosztizáltak az énekesnőnél. Faithfull szóvivője azonban megnyugtatta a sajtót: a sztárnak kiváló esélye van a teljes gyógyulásra.
Faithfull egy rövid nyilatkozatot tett közzé, melyben elmondja, teljes mértékben bízik az orvosaiban, majd hozzáteszi, hogy hamarosan ismét teljesen egészséges lesz és a jövő évi turnéban senki sem fog csalódni.
Természetesen a többi állomással egyetemben a december 12-i, a Művészetek Palotájába tervezett koncert is elmarad.
A "rhythm and blue angel-nek" nevezett Marianne Faithfull mögött páratlan ? több mint negyven éve töretlenül meg-megújuló ? karrier áll. Pályafutása a hatvanas évek közepén, a Rolling Stones zenekarhoz kötődve indult, olyan örökzöldekkel, mint az As Tears go by vagy a Sister Morphine.
Szakításukat néhány év elszigeteltség követte: a hetvenes évek közepéig a szenvedélybetegségekkel folytatott küzdelem kötötte le Faithfull erejét, míg aztán az angol punkmozgalom szárnyán ki nem emelkedett e haláltáncból, hogy Broken English címen elkészítse a korszak egyik klasszikus albumát.
Azóta megszakítás nélkül újabb remekművekkel ? s közben újabb fordulatokkal ? jelentkezik. Ilyen volt a dzsesszes?bluesos Strange Weather, aztán a kilencvenes években a Twin Peaks-szerző Badalamentivel közös A Secret Life, illetve a 20th Century Blues című Kurt Weill-csokor.
Legújabban pedig, tavalyelőtti Before the Poison albumára az alternatív rock olyan letéteményesei írtak számokat, mint Nick Cave és P. J. Harvey.