Michael Jackson Kanye Westtel készül a visszatérésre

Zene

Michael Jackson

Michael Jacksonnak nagyon össze kell kapnia magát, ha bizonyítani akarja, hogy nem múlik ám el olyan gyorsan a hajdani dicsőség. A szakma és a közvélemény által már nagyrészt leírt Jacko állítólag két projekten is dolgozik. Ezek közül egy zenei tehetségkutató műsorban való esetleges szerepvállalás kapott először publicitást.

A brit sajtó október elején arról számolt be, hogy az énekes elfogadta az X Factor című showműsor készítőinek felkérését. A leginkább a Megasztárhoz hasonlítható tehetségkutatóban Jacko a versenyzők énektudását próbálja fejleszteni, ami azért elsőre kissé bizarrnak hangzik, hiszen a pop királya legutóbb 2001-ben jelentkezett albummal, és színpadon is nagyjából ekkor állt utoljára. A karácsony előtt adásba kerülő X Factor zsűrijét rajta kívül olyan nagy nevek alkotják, mint SonyBMG lemezkiadót képviselő Simon Cowell, Sharon Osbourne, Dannii Minogue és Louis Walsh.

A másik projekt még ennél is szenzációsabban hangzik. Jackson pár nappal ezelőtt tollat ragadott, és a síri csendet megtörte az amerikai rajongói klubjának címzett levéllel, melyben arról tájékoztatta táborát, hogy mostanában rendkívül elfoglalt és igazi meglepetéssel készül. Ennél többet azonban nem volt hajlandó elárulni. A The Sun persze kapva-kapott a bejelentésen és egy újságírót állított a dologra, aki kiszimatolta: az új korongjával 50 Centet porig alázó Kanye West, egy másik hiphop istenség, Will.I.Am, valamint Ne-Yo is azon ügyködik, hogy összehozzanak egy épkézláb anyagot az agyonplasztikázott sztárnak. A tervek szerint a nagylemez valamikor 2008 elején érkezne.