Bár ezzel a produkcióval még sosem járt hazánkban, az Amerikában született, de már évtizedek óta Hollandiában élő Moore nem most először lép majd magyar pódiumra. A pályafutása során bőven több, mint 50 lemezen szereplő egykori New England-i konzervatórista, aki 1986 óta a legrangosabb holland dzsesszelismerés, a Boy Edgar Prijs büszke tulajdonosa is, legutóbb éppen a Mediawave fesztiválon fújta szaxofonját és klarinétjét, az Avaible Jelly tagjaként, (többek között) Michael Vatcher ütőhangszeres társaságában. Utóbbi úriember talán John Zorn Orette Coleman-tribute lemezéről lehet elsősorban ismerős, a Trafóban a nagybőgőt kezelő Lindsey Horner pedig mondjuk Bill Frisell, Dave Douglas, vagy éppen Don Byron mellől - szóval, nem akárkik játsszák majd ezen az estén az eredetileg Robert Allen Zimmermann néven anyakönyvezett "magányos dalos" darabjait.
A feladat egyébként nem csekély, hiszen Dylan jellegzetes szerkezetű, erőteljesen a szövegekhez kötődő dalainak interpretálásába nem egy nagynevű muzsikus bicskája törött már bele - Moore és társai azonban sikeresen találták meg az egyensúlyt a bonyolultabb ritmikai és szerkezeti struktúrák, valamint az egyszerűbb harmóniák között. Gazdag, sokszínű hangszerelésen alapuló, érzékeny együttjátékokkal építkező, virtuóz, de sosem öncélúan technikás műsoruk alapja egy 2000-ben készített, frenetikus sikerű nagylemez, azóta azonban jó néhány koncerten csiszolódott tovább a program, így aztán, aki ezen az estén a Trafót választja egy kis kultúrálódás végett, az biztosan nem fog csalatkozni. Ez az igazi győzelem napja.
