MIDEM - Európai zeneexport-konferencia Budapesten

Zene

 
 

(MTI) - A konferenciát Hiller István oktatási és kulturális miniszter kezdeményezte, miután megbeszélést folytatott az európai zeneexport-irodák vezetőivel a MIDEM nemzetközi zenei vásáron Cannes-ban.
    Szép Fruzsina, az MXH vezetője az MTI-nek elmondta: hétfőn már el is kezdték a szervezést a MIDEM-en, ahol igen kedvező fogadtatásra talált a kezdeményezés. A kétnapos, nyitott konferenciára nemcsak a magyar, hanem az egész régió zeneiparának képviselőit várják, az MXH ugyanis a térség első zenei exportirodája, amelynek tevékenysége iránt a Balti államoktól a Balkánig nagy az érdeklődés.
    Szép Fruzsina várakozásai szerint ősszel "intenzív beszélgetésekre kerül majd sor a nyugat-európai kollegákkal, és a magyar, illetve a környező országokból Budapestre érkező szakemberek sokat megtanulhatnak majd arról, hogy miként kell egységes fellépéssel hatékonyan képviselni a nemzeti kultúrát az európai zenei életben."
    A zene a magyar kulturális stratégia rendkívül fontos része, hiszen a gazdag zenei hagyományok és a vibráló kortárs zenei élet a legalkalmasabb arra, hogy áthidalja a nyelvi elszigeteltséget - mondta. "A kulturális kormányzat pedig a nyugat-európai példák alapján a szakma összehangolt fellépését szorgalmazza a nemzetközi porondon" - hangsúlyozta az MXH vezetője, és hozzátette, hogy a konferencián Hiller István miniszter is részt vesz.
    Szép Fruzsina a magyar kulturális diplomácia és az exportiroda legújabb közös sikeréről is beszámolt: az Uniós kulturális stratégiai terv zenei vonatkozású fejezeteinek előkészítésére az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságának vezetője, Odile Quintin tanácsadó testületet alakított hétfőn a MIDEM-en, amelybe a francia, a finn, a holland és a német zenei exportiroda vezetője mellett meghívta az MXH vezetőjét is. A nagy kitüntetést jelentő munkához a testület tagjai már Cannes-ban hozzálátnak, az első vázlatok pedig február elejére készülnek el.