Mihály Tamás szólólemezével megnyílt a jubileumi Omega-év

Zene

(MTI) ? "A lemez hűen tükrözi, amit a világról gondolok, egészen más, mint amilyenek az Omega albumai. Meg akartam mutatni magam az együttesre nem jellemző stílusokban, és néhány dalt magam énekeltem el. Az albumon hallható zenészbarátaim között van egyébként két egykori Omega-tag, Presser Gábor és Somló Tamás is" ? mondta Mihály Tamás a lemezről. Mint kifejtette, énekel egy reggae-számot a lemezen, az Amit nem lehet című dalban Presserrel közösen ad elő egy furcsa, intim hangulatú duettet, az Anna & the Barbies-ból ismert Pásztor Annával pedig Cseh Tamás és Bereményi Géza Tíz év múlva című szerzeményét, amely tisztelgés Cseh Tamás emléke előtt.
    

Két dalt énekel az albumon Horváth Charlie, a Sztár leszek! című számban feltűnik Nagy Feró, a Hallgat a tengert pedig Meződi József (Apostol) Szirtes Edina Mókussal közösen adja elő. Az Omega-tag Mihály Tamás szólóalbumán Maróthy Zoltán gitározott, Szőlőssy Kati basszusgitározott, Cséry Zoltán billentyűzött, fia, Mihály András és Balogh László pedig dobolt.
    
Az anyag producere Trunkos András volt, aki elmondta, hogy a Beatles-től kölcsönözve eredetileg When I'm Sixty-Four lett volna az album címe, mivel Mihály Tamás éppen 64 éves, de a Last Minute jobban tükrözi a mondanivalót. A basszusgitáros ehhez hozzátette: ha most nem csinálta volna meg a lemezt, akkor később talán már nem vágott volna bele egy ilyen kalandba. 
    
Mihály Tamás csaknem három évtizeddel ezelőtt, 1983-ban már készített egy szólóalbumot Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt és Wagner műveit dolgozta fel. "Nagyon régóta gondolkodtam egy igazi rock szólólemez elkészítésén, de sokáig nem találtam meg ehhez a megfelelő szövegírót, olyat, aki alaposan ismer engem, tudja, miről mit gondolok. Öt évvel ezelőtt találkoztam Horváth Péterrel, akivel együtt csináltuk az 56 csepp vér című musicalt, benne találtam meg a szellemi testvéremet a dalszerzéshez. Énekelek mostani dolgokról, de van visszatekintés is az elmúlt évtizedekre, ilyen a Leltár című nóta. Az anyag összességében optimista kicsengésű" ? mondta az Omega basszusgitárosa.
    
Kitért arra is Mihály Tamás, hogy Égi buli címmel írtak egy dalt azokról a zenészkollégákról, akik már meghaltak, köztük említik például Jimi Hendrixet, Janis Joplint, Jim Morrisont, a hazaiak közül Barta Tamást, Orszáczky Jackie-t, Cserháti Zsuzsát vagy Máté Pétert. Ez is vidám szám lett, mert remélik, hogy az égben együtt buliznak a Földről eltávozottak.
    
Az 1962-ben alakult zenekar ? további tagok: Kóbor János énekes és Molnár György gitáros ? 2012. szeptember 23-án egy nagy budapesti koncerttel ünnepli fennállása 50. évfordulóját (a helyszín még bizonytalan), előtte tavasztól többször is fellépnek majd országszerte.
    
Az Omega a héten Pro Urbe díjat vesz át Tarlós Istvántól, Budapest főpolgármesterétől.