Ugyan az Irrepressibles tíztagú zenekar, a figyelmet először a vezető, Jamie McDermott kelti fel: olyan nem nélküli, már-már természetellenes magas hangon énekel, amit a modern hallgató először iróniának vélhet, de a trükk ugyanaz, mint az Antony and the Johnsonsnál (akikhez gyakran hasonlítják az együttest): a túlhajtott, már-már zavarbaejtően teátrális érzelmek nagyon is intim, hatásos és átélhető világot teremtenek. Olyanok, akár egy életre kelt Greenaway film - mondják róluk sokan.
Noha a hangszerelés - gitár, zongora, vonósok és fúvósok - akár régimódinak is tűnhet, ám az Irrepressibles nem nosztalgiázik és nem is kívánja a megszokott játékszabályokat követni: saját útjukat keresik immár hét éve. Gyakran emlegetik, hogy hatott rájuk - többek között - a barokk, a szürrealizmus, az angol folk, a '80-as évek divatvilága (és a polgárpukkasztóan eredeti művész, Leigh Bowery), az exotica, Vivienne Westwood, Gershwin, Kurt Weill, Yma Sumac, Prince, KLF, Pixies, Sex Pistols, Sonic Youth, Sparks, Doors, Kate Bush, Queen, David Bowie, Goldfrapp - utóbbi háromnak kizárólag a korai korszaka. Light & Shadow Spectacle című előadásuk a napóra fény-árnyék játékára utal; a majdnem üres színpadot régi izzók vibráló fénye világítja meg, itt tűnnek el és fel a zenekar nem mindennapi jelmezekbe bújt tagjai.
Az Irrepressibles Mirror Mirror című lemeze január végén jelent meg, és azonnal szuperlatívuszokkal teli, lelkes kritikát kapott olyan lapokban mint a Guardian vagy az Independent. A további sikereket pedig a lemezt hallgatva, illetve hihetetlenül látványos fellépéseiket nézve borítékolni lehet.
