Monstre amerikai turné előtt a The Moog

Zene

A fiatal együttes március közepén érkezik a texasi Austin városába, ahol minden évben megrendezik a South By South West elnevezésű 4 napos rendezvénysorozatot (a MIDEM amerikai megfelelője), amelyen összesen több mint ezer zenekar lép színpadra.

A The Moog az első magyar együttes, amely felléphet majd ezen az igen jelentős szakmai fesztiválon, melyre rengeteg együttes jelentkezett. Amerikai sikerük másik fontos segítője lehet majd a Press Here Publicity nevű promócióval foglalkozó new yorki cég, mely a lemez meghallgatása után azonnal jelentkezett és vállalta a turné, valamint a nagylemez amerikai promótálását. (A Press Here olyan zenekarokkal dolgozik, mint a White Stripes, az Arctic Monkeys, a Bloc Party, a Kaiser Chiefs vagy a Szigeten kétszer is óriási sikerrel fellépett skót Franz Ferdinand.)

A Sold For Tomorrow címet viselő bemutatkozó album a Spin.com szerkesztőinek is bejött, a neves magazin weboldalán az együttesről szóló rövid cikk mellett az Everybody Wants című dal streamben meghallgatható.

http://www.spin.com vagy http://www.spin.com/mp3/2007/01/070129_themoog/

A hazai közönség már az egyik kereskedelmi rádióban hallhatja a nemsokára klippel is megtámogatott első kislemezt, az I Like You-t. Az amerikai turnét követően, áprilisban természetesen itthon is bemutatja majd a zenekar élőben a nagylemez anyagát. A The Moog a nyári fesztiválokon is jelen lesz, valamint egy rövid európai turné szervezése is megkezdődött.