Most bántotta vagy sem Annie Lennoxot a kiadója?

Zene

Annie Lennox bizarrnak nevezte azt a bánásmódot, ahogy korábbi kiadója, a SonyBMG viselkedett vele, miután tavaly októberben lejárt a céggel kötött lemezszerződése. Ezt állította január 15-én a Daily Mirror, majd tényként kezelve a bulvárlap hírét, az egész brit sajtó. Lennox állítólag három héten keresztül éjjel-nappal a telefonon csüngött, hogy elérjen valakit a kiadónál, de még az emailjeire sem voltak hajlandók válaszolni. Pedig ő csak annyit akart kérdezni, hogy mi lesz a jövőben. "Olyan volt, mintha szájba rúgtak volna" - idézte a Daily Mirror az énekesnőt.

A SonyBMG egy nappal később megerősítette a szerződés lejártát, de határozottan cáfolták, hogy rosszul bántak volna a művésznővel, ami már csak azért sem lehet igaz, mert ők továbbra is együtt szeretnének dolgozni vele, illetve rengeteg még a teendő az aktuális kiadvánnyal, a Songs Of Mass Destruction-nel. "Az Annie elégedetlenségével kapcsolatos idézetek egy decemberi dél-afrikai utazás idején merülhettek fel, de semmi köze sincs ahhoz, hogy lejárt volna a szerződése" - áll a cég sajtóközleményében, amihez Ged Doherty, a Sony BMG nagy-britanniai vezetője annyit tett hozzá, hogy jelenleg Lennox-on múlik, hogy velük folytatja-e a közös munkát. A kiadónál reménykednek, hogy ez így lesz.

Lennox menedzsmentje, a 19 Entertainment annyi kommentárt fűzött az egészhez, hogy a pletykát elindító lap szépen megválogatta, hogy milyen mondatokat idéz az énekesnőtől, amivel csak az a baj, hogy a szövegkörnyezetben ezek mást jelentenek. A Sony BMG közleményére nem reagáltak, habár egy általunk is közölt Spinner.com interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy kikkel tervezi az együttműködést a közeljövőben, a következőt válaszolta: "Jelenleg azt érzem, hogy nem akarok együttműködni egyetlen kiadóval sem, inkább az önálló utat választom. Manapság ezen a téren úgyis olyan képlékeny minden. És mostanában amúgy sem ez a dolog az, ami leginkább foglalkoztat." Ehhez pedig még annyit fűz hozzá, hogy igazából sohasem szeretett nagy cégekkel együtt dolgozni.