Most már aztán tényleg összeáll a Spice Girls

Zene

Árgus szemekkel figyeljük a Spice Girls minden rezdülését, ugyan gyorsan tegyük hozzá, nem azért, mintha naponta tennénk fel a lányok albumait, de elismerve, hogy a '90-es években rajtunk (és egy szűk körön kívül) szinte mindenki odavolt értük, ráadásul a lánybandák felfutását, pontosabban térhódítását tőlük számítjuk.

Cikkünk apropóját a brit Daily Mirror jelentése adja, miszerint most már nincs kecmec, a csajok újra színpadra lépnek. Mint emlékezhetünk rá, az elmúlt években számtalan verziót hallottunk már a várva várt visszatérésről, amit most összefoglalnánk azon olvasók kedvéért, akik nem követték figyelemmel írásainkban a Spice Girls fejlődéstörténetét. Szóval volt úgy, hogy a banda sosem áll össze, majd a következő verzióban már arról olvashattunk, hogy összeállnak, csak Mel B nélkül, aztán összeállnak, csak Mel C nélkül, legutóbb pedig arról hallhattunk, hogy összeállnak, de csak egy koncert erejéig.

A legújabb változat szerint a lányok potom 50 millió dollárért elvállaltak egy pár állomásos turnét és még arra is hajlandók, hogy a hamarosan megjelenő Greatest Hits válogatáslemezükre feldobjanak pár új dalt is. Ha egy pillanatra visszaugrunk az előbb említett gázsihoz, majd azt összevetjük a februárban emlegetett fejenkénti 5 millió dollárral, érzékelhetjük, a fűszeres csajok tudják, hogy nem eszik forrón a kását, megduplázódott a gázsi.

Azért arra mi is kíváncsiak vagyunk, hogy a hangját mostanában éneklésre nem sokszor használó, de a pipaszár lábait annál többször megvillantó Victoria "Posh Spice" Beckham, hogyan muzsikál majd. A talán kissé kínosnak is mondható szituációval ő is tisztában lehet, legalábbis mi ezt vettük ki a következő mondatokból: "Sosem gondoltam volna, hogy újra mikrofon előtt kell állnom. Elég furcsa érzés volt. Az új dalok hasonlítani fognak a régi Spice Girls stílusra, de újítani is próbáltunk kicsit." - nyilatkozta az énekesnő.