A V'Moto-Rock nem enged el

Zene

Idén lesz húsz éve, hogy feloszlott a V'Moto-Rock zenekar és ezután Demjén Ferenc szólókarrierbe kezdett. Az évforduló okán Demjén vállalta, hogy újból összehívja a bandát egy koncert erejéig, és így december 30-án újból összeáll a V'Moto-Rock az Arénában.

A zenekar tagjai, Demjén Ferenc, Menyhárt János, Lerch István, Herpai Sándor már 2008 elején megkezdték a munkát, hogy minél látványosabb, színvonalasabb műsorral lépjenek a közönségük elé. Az est folyamán természetesen elhangoznak a V'Moto-Rock máig népszerű dalai, többek közt a Gyertyák, Várj, míg felkel majd a nap, El kell, hogy engedj. A zenekar vélhetőleg Romániában és Szlovákiában is koncertezik az év folyamán, még a budapesti fellépés előtt. Az együttes állítólag nem nosztalgiakoncertben gondolkodik.

A 1977-ben alakult bandába Demjén a Bergendy együttesből érkezett, Lerch és Herpai a V' 73 tagja volt, Menyhárt pedig a Ferm és a Koral zenekarban játszott. Első kislemezüket még az alapítás évében jelentették meg, '78-ban pedig már nagylemez (I. címmel) is a boltok polcaira került, de a remélt siker elmaradt. '79-ben az Osibisával turnéztak, és besegítettek Kovács Katinak és Katona Klárinak is. A II. címre hallgató korongon olyan slágereket találunk, mint a Várj, míg felkel majd a nap, és az El kell, hogy engedj. A '82-es Gyertyák című albumot még három nagylemez követte (Garázskijárat - 1984, V. - 1986, A fény felé - 1987), majd a motor végleg lefulladt, Demjén szólókarrierbe kezdett, de a többiek is a magyar rockzene élvonalában maradtak.

2008. december 30., 20:00 Papp László Budapest Sportaréna - V'Moto-Rock