Mozgalmas tavasz a Domino Records-nál

Zene

A német Mouse On Mars nevét az elektronikus zene hazai rajongóinak nem kell bemutatni, mint ahogyan a The Fall neve is igen jól cseng az alternatív zenei körökben világszerte. Nos a kölni duó a Fall frontemberével, Mark E. Smith-szel, kiegészülve a Von Sudenfed álnév mögé bújt és készítette el Tromatic Reflexxions című bemutatkozó albumát, mely májusban kerül a boltokba.

A 2003-ban tragikus körülmények között elhunyt, nagyszerű amerikai énekes-dalszerző Elliott Smith talán legjobb és legtermékenyebb időszaka a kilencvenes évek közepén volt. Ebből a korszakból ránkmaradt, jórészt eddig kiadatlan dalok szerepelnek majd a májusban napvilágot látó dupla CD-n, mely a New Moon címet viseli - jelentette a neon music. A lemez utómunkálatait Larry Crane, az Elliott Smith hagyaték kezelője végezte és az album bevételeinek igen komoly hányada a portlandi központú Outside In alapítványt gazdagítja majd, akik hontalan fiatalok segítésével foglalkoznak.
A tavaszi szezon másik fontos megjelenése a híres jazzdobos Steve Reid és Kieran Hebden - azaz Four Tet - nevéhez fűződik, akik két korábbi, inkább a freejazz-be hajló közös lemezük után most egy rövid, dalformába öntött anyaggal örvendeztetik meg rajongóikat. A Tongues című nagylemezen összesen 10 szám szerepel, melyek inkább a Four Tet albumokra emlékeztetnek.