A Muse szerint képmutatás a Live Earth

Zene

Miközben szinte mindenki azt gondolhatná, hogyha van ügy, amelyért jó szívvel mindenképpen ki kell és ki lehet állni, ahol nincs helye semmiféle ellenvéleménynek, akkor az a klímaváltozás következtében fellépő gondok megelőzése. A Muse együttes a napokban mégis ellenérzésének adott hangot.

A klímaváltozás negatív hatásaira figyelmeztető, egyszerre hét nagyvárosban megrendezésre kerülő Live Earth koncert nem más, mint képmutatás - nyilatkozta Matt Bellamy, a banda frontembere, hiszen, tette hozzá, egy ilyen monstre rendezvényen elkerülhetetlen a környezet károsítása. Ez pedig paradox módon pont ellentmond az amúgy rendkívül fontos kezdeményezés célkitűzésének - véli Bellamy.

A Muse frontembere ezután azt a nem is annyira költői kérdést tette fel, hogyan lehet magánrepülőkkel a klímaváltozás ellen felvenni a harcot, utalva ezzel az eseményen fellépő művészek környezettudatosnak szó mi szó nehezen nevezhető életmódjára. "Azt gondolom, ha valami képmutatás, akkor ez az. Ezen mindenképpen elgondolkodnék a szervezők helyébe" - zárta sorait az énekes.

Ha rosszmájúak akarnánk lenni, az irigységnek tudnánk be Bellamy szavait. A Muse ugyanis nem lesz ott a Live Earth-ön.