My Bloody Valentine: új lemez tizenhét év után

Zene


MyBloodyValentine.jpg
My Bloody Valentine

A My Blood Vlantine az 1991-es Loveless című klasszikusa után belekezdett ugyan egy újabb album elkészítésébe, de pénzhiány és kiadói segítség nélkül nem tudta befejezni a munkát.  Az utóbbi tizenöt évben a zenekar nem hallatott magáról, idén azonban visszatért, és több nyári fesztiválon is fellép. Az együttes tagjai most azt nyilatkozták, hogy van remény a kilencvenes évek elején félbehagyott új lemez befejezésére és megjelentetésére.

"Az album kétharmada már a kilencvenes években elkészült, de kiadói segítség nélkül nem tudtuk befejezni és megjelentetni. Most úgy tűnik, sikerül elkészíteni az albumot, de továbbra is kiadói támogatás nélkül. Mindig is zenéltünk, ezután is zenélni fogunk, úgyhogy egyértelmű volt, hogy visszatérünk valamikor a színpadra. Ideális esetben először elkészítettük volna a lemezt, és ezt követte volna a fellépések sorozata, de mint tudjuk, nem tökéletes világban élünk" nyilatkozta Kevin Shields, a zenekar frontembere.

(Gigwise)