na ne Fenékmarkolás miatt ítélik el az N-Dubz dobosát

Zene

A 25 éves londoni Aaron Fagan a feltörekvő, több díjat is magáénak tudható N-Dubz zenekar dobosa. A fiatalembert két lány jelentette fel, akik azt állítják, hogy az egyik glasgowi egyetemen tartott koncert után szexuálisan molesztálta őket a zenész. Az egyik "áldozat" elmondása szerint Fagan a fellépés után afterpartyra invitálta őt, majd belemarkolt a fenekébe, a mellét is megfogta, sőt, a megrémült lány barátnőjének farát is megpaskolta. Ezek után a lányok szóltak az egyik kidobónak, majd rendőri intézkedés lett a dologból, végül komoly per.  

Fagan vallomásában az áll, hogy igazából olyan volt a lányoknak, "mint méz egy raj méhnek", vagyis szerinte alaptalanul rágalmazzák őt. A zenész kérdőre vonta a bíróságot, mondván: "hány embert lehetne elítélni, aki belemarkolt már női fenékbe...".  

Az ítélet kihirdetése után Fagan elhagyta a vádlottak padját, miközben a következőt kiáltotta: "Itt ma nem született igazság", ezzel utalva arra, hogy fehérekből álló esküdtszék ítélte el őt és véleménye szerint rasszista indíttatású vád született. Az ítéletet a jövő hónapban hirdetik ki.